A napokban bejegyzett LMP-közeli cég, az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. működteti a nemzetközi kiszivárogtatóoldal Magyarleaksnek is nevezett budapesti változatát, a nemrégiben indult Átlátszó honlapot. Az 500 ezer forint jegyzett tőkéjű kft társtulajdonos-ügyvezetője Bodoky Tamás újságíró, a másik tagja Maróy Ákos, az LMP informatikai szakértője. A nagy dobással még adós, ám az LMP-t – például mint a Centrum parkolós adatkiadási per nem jogerős nyertesét – máris népszerűsítő honlapnak Bodoky a főszerkesztője, Maróy pedig az admin is egyben. A cég felügyelőbizottsági tagja Bodolai László ügyvéd, a párt 2010-es országgyűlési képviselőjelöltje, Polyák Gábor, aki Bajnai Gordon exminiszterelnök és Sólyom László volt köztársasági elnök közös jelöltje volt a médiahatóság élére, valamint Urbán Ágnes médiakutató. A támogatók között vannak a korábban egyébként a Kalózpártot közösen létrehozó cégalapítók, valamint két LMP-s országgyűlési képviselő, Szilágyi Péter Zoltán és Schering Gábor.
Lehet más a WikiLeaks?
A napokban bejegyzett LMP-közeli cég, az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.