AP
Szinte mindent kipróbált már Stjepan Mesic korábbi horvát elnök: megjárta a politikai baloldalt, majd a jobbot, de államfőként liberális politikát folytatott. Az 1934-ben a szlavóniai Orahovicában született Mesic 2010-ben, második elnöki mandátuma lejártával közölte ugyan, hogy esze ágában sincs visszatérni a közéletbe, zágrábi források szerint mégis azt fontolgatja, hogy valamilyen formában részt vesz az év végén esedékes horvátországi választásokon.
Az államfői székbe mindenképpen újra beül, még ha nem is a valóságban: egy készülő horvát filmben az elnököt alakítja. Ez nem az első szerepe lesz, fél évszázada, hogy pénzt keressen egyetemi tanulmányaira, a Fiam, ne nézz vissza! című jugoszláv filmben egy usztasát alakított. A második világháború végnapjaiban gyerekként, menekültként Magyarországon is megfordult. Az 1961-ben Zágrábban jogot végzett Mesic újonnan kinevezett bíróként nyilvánosan kritizálta a szolgálati gépkocsikat magáncélra is használó politikusokat, 1964-ben kis híján kizárták a Jugoszláviát irányító kommunista pártból. Nem sokkal később független jelöltként megnyerte szülővárosában a polgármester-választást, majd azzal hívta ki Belgrád haragját, hogy elsőként kísérelt meg magánüzemet építeni.
Az 1970-es évek közepén csatlakozott a Jugoszlávián belüli egyenlőséget követelő Horvát Tavasz mozgalomhoz – pedig pár évvel korábban még elítélte a horvát nyelv védelmében megszólaló nacionalista honfitársait –, amit Titóék egyéves börtönbüntetéssel „jutalmaztak”. A fogság lehűtötte, az 1990-es évek elejéig csendben maradt, akkor belépett a későbbi horvát elnök, Franjo Tudjman vezette Horvát Demokratikus Közösségbe (HDZ). Előbb kormányfővé nevezték ki, majd 1991 nyarán Belgrádba költözött, hogy képviselje köztársaságát a szövetségi elnökségben. A soros államfői tisztség akkor éppen Zágrábnak járt, ám Mesic csak fél évet töltött hivatalában, miután Szlovénia és Horvátország kilépett az államszövetségből.
Hazatérve gyorsan összekülönbözött az akkor már államfő Tudjmannal, ellenezte ugyanis a Bosznia felosztását célzó szerb és horvát terveket. Megnyerte a Tudjman 1999-es halála utáni elnökválasztást, és ezzel új időszakot nyitott hazája történelmében. Helyreállította az elődje által megnyirbált sajtószabadságot, elindította Horvátországot az EU-tagság felé, és kezdeményezte az államfői hatalom korlátozását. A tisztelői által bel- és külföldön gyakran becenevén, Stipeként emlegetett Mesic mindezt úgy tette, hogy többnyire fehér katonai egyenruhában mutatkozó, távolságtartó elődjével ellentétben szívesen elvegyült a választók között, és igyekezett „mindenki jóságos nagypapájaként” viselkedni. Ez a külpolitikára is vonatkozott: a szerbekkel a megbékélést szorgalmazta, és amikor 2003-ben megölték Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt, Belgrádba utazott a temetésre. Botrányba alig keveredett, legfeljebb a horvát nacionalisták támadták, mert Mesic szerb származású nevelőanyja ortodox templomban kereszteltette meg őt. Azt is kifogásolták, hogy felesége, Milka részben szerb, illetve ukrán felmenőktől származik.
Két lánya nem lépett politikai pályára, ám egyikük, Dunja, a külügyminisztérium konzuli osztályának befolyásos alkalmazottjaként állítólag sokat tett azért, hogy Mesic emberei kerüljenek nagyköveti posztokra. A volt államfő egyébként tíz év alatt sok szövetségesét juttatta vezető tisztségbe, és ők most segíthetnek a visszatérésben.
