AP
Nem akarja felszámolni a szövetségi kormányt, csak addig zsugorítaná, amíg egy fürdőkádban megfojthatja – ezt hangoztatja az amerikai Grover Norquist, az USA adósságplafonjának felemeléséről vívott minapi politikai csata legfontosabb háttérszereplője. A legjobb úton halad ehhez, a republikánus teadélutános mozgalom nyomásának engedve Washingtonban ugyanis olyan alkut fogadtak el, amely csak kiadásokat csökkent, de egyetlen cent adóemelést sem tartalmaz (HVG, 2011. augusztus 6.). A Norquist vezette Amerikaiak az Adóreformért (ATR) nevű szervezet célja, hogy az USA-ban a közterheket csak csökkenteni lehessen, ezért az adóemelést minden körülmények között elutasító fogadalmat szövegezett meg, amit a képviselőház 242 republikánus tagjából 234 aláírt – nem csoda, hogy ez lett az adósságplafon-vita vége.
Az 1956-ban a massachusettsi Boston egyik elővárosában, tehetős középosztálybeli családban született Norquistet apja, a Polaroid fotótechnikai cég vezérigazgató-helyettese korán megismertette azzal, milyen érzés, ha az állam elvesz abból, amit a sajátjának gondol. Amikor fagylaltot vett a fiainak, először ő maga nyalt le belőle jövedelem-, fogyasztási, majd örökösödési adó fejében, s csak a maradékot adta oda nekik. Norquist megtanulta a leckét, visszaemlékezése szerint 14 évesen, a buszon jött rá, miként lehetne jól eladni a választóknak a Republikánus Pártot: kötelezettséget kell vállalni, hogy soha nem emelnek adót. A tizenévesen Richard Nixon újraválasztási kampányába önkéntesként belekóstoló ifjú ezt aztán életcéljává emelte, és konokul, odaadóan munkálkodik is rajta.
A Harvardon szerzett közgazdászdiplomát, majd doktorit is, egyetemistaként a campus liberális közhangulatával szembemenve konzervatív hangadó volt. Az amerikai kereskedelmi kamaránál kezdett dolgozni, majd kommunistaellenes hevülete több háborús zónába is elvitte. Az irodájában lévő egyik képen Kalasnyikovval a kezében pózol Afganisztánban, ahol akkoriban az USA által segített mudzsahedek harcoltak a szovjet megszállók ellen. A politikában 1985-ben találta meg küldetését, amikor Ronald Reagan elnök megbízta a tervezett adóreform melletti lobbiszervezetnek szánt párt megalapításával. Norquist máig Reagant tekinti példaképének, ebben az sem zavarja, hogy a teadélutánosok által is istenített elnök szükség esetén adót is hajlandó volt emelni. El akarja érni, hogy a tízdollároson Reagan szerepeljen, és szerinte George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln faragott portréja mellett lenne még hely újabb elnöki portrénak a dél-dakotai Mount Rushmore sziklafalán.
Norquist néha a politikai korrektséget sutba vágva propagálja a XIX. század eleji Amerika radikálisan központosítás-ellenes hangulatára emlékeztető nézeteit. Egyszer például erkölcsi szempontból a holokauszthoz hasonlította az örökösödési adót, mondván, a többség azért nem törődik vele, mert az csak körülhatárolt kisebbséget érint, adott esetben a gazdagokat.
Felesége, akit 2004-ben vett el, kuvaiti születésű palesztin – egy Betlehemből örökbe fogadott és egy saját lányuk van –, ami bírálói szerint túlságosan megértővé tette az iszlámmal kapcsolatban. Társadalmi kérdésekben nem konzervatív, nincs kifogása, ha homoszexuálisok vagy az abortuszt támogatók a bigott vallásosakkal egy ernyő alatt alkotnak egységfrontot az adók, és általában a kormányzati beavatkozás ellen, a szabad fegyverviselés mellett. Gyakran mond harsány vicceket, jótékonysági eseményeken pedig alkalmi sikereket arat standup humoristaként.
