Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget

A Vertigo Média úgy döntött, nem vállalhatja az anyagi kockázatot „egy szakmailag nem biztosított forgatás kapcsán”.

  • HVG

Megszólalt a gyártócég, amely tíz nappal a forgatás kezdet előtt lépett ki a Loupe Színházi Társulás filmprojektjéből. A Loupe saját színházi előadásából, a 2023-as Becsapódásból készítette volna el „az első magyar, egyetlen megszakítatlan felvételben forgatott mozifilmet”, a darab eredeti szereplőivel – Földes Eszterrel, Molnár Áronnal, Lengyel Tamással és Ullmann Mónikával –, de egy aktualizált forgatókönyvvel, Horváth János Antal rendezésében.

Ám a Loupe tíz nappal a forgatás előtt levelet kapott az általuk meg nem nevezett gyártócégtől, amiben az gyártási kockázatokra hivatkozva közölte velük, hogy kiszáll a projektből. A Telex kiderítette, hogy a kérdéses gyártócég a Vertigo Média, akik a médiumnak elmondták, mi állt a döntésük hátterében.

A gyártócég szerint a film vágás nélküli koncepciója miatt „erős technikai kihívást” jelentett volna a forgatás, ezért a szokásosnál több próbát láttak indokoltnak. A forgatás előkészítése során viszont kiderült, hogy „a színészek és a rendező egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudják a film elkészítéséhez biztonságosan elegendő, a gyártó és gyártó stáb által kért és jelzett időt biztosítani”.

A Vertigo szerint a forgatást megelőző két hétben a tesztfelvételek során

láthatóvá és egyértelművé vált, hogy a színészek nem tudják üzembiztosan a szöveget, illetve egyidejűleg nem érnek rá elegendő mennyiségű próbára a főszereplők.

A Vertigo szerint ezért a producerek egyeztettek a technikai rendezővel, gyártásvezetővel és első asszisztenssel, és arra a következtetésre jutottak, hogy „10 nap alatt nem lehet a gyártást felelősségteljesen megvalósítani” – írta a Telexnek a gyártócég.

A produkciót a Vertigo 100 millió forintos magántőkéből tervezte megvalósítani, ezért úgy döntöttek, ezt az anyagi kockázatot nem vállalhatják „egy szakmailag nem biztosított forgatás kapcsán”. A gyártócég hangsúlyozta, az előzmények fényében „egy sokszorosan végiggondolt döntés született”.

„Az indulatos és személyeskedő kommunikációkra, csúsztatásokra éppen ezért nem reagálunk, célunk a magunk részéről továbbra is minden fél és résztvevő jó hírnevének megőrzése. A film elkészüléséhez sok sikert kívánunk” – tette hozzá a Vertigo.

A gyártócég reakciója után Molnár Áron, a Loupe Színházi Társulás tagja is megszólalt.

Nem tudtuk a szövegét egy darabnak, amit 3 éve játszunk.. ovi..

– kommentálta a Vertigo nyilatkozatát Facebook-bejegyzésében Molnár.

Nyitókép forrása: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások