Csaknem 900 millió forintba került a szociális konzultáció a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő által májusban előrejelzett 750–800 millió forinttal szemben – derül ki a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent kormányhatározatból. A 867,9 milliós végszámlát a Miniszterelnökség „rendkívüli kormányzati intézkedések” keretéből fizették ki. Ebből 789,1 millió forintot a beérkezett (1 millió 140 ezer) adatlap feldolgozásával megbízott Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának fizettek ki, míg 78,8 milliót a közigazgatási tárca „kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása” célelőirányzathoz csoportosítottak át. Az alkotmányozás ügyében folytatott tavaszi konzultáció jóval kevesebb pénzt emésztett fel: a kérdőív borítékolása és postázása 487 millió forintba került, a feldolgozást pedig – diákok és távmunkában dolgozó kismamák – kevesebb mint 30 millió forintért végezték el.
Konzultációs százmilliók
Csaknem 900 millió forintba került a szociális konzultáció a Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő által májusban...
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.