Veszélybe került a zimbabwei gyémántexporttal szembeni korlátozás részleges feloldása. A brit BBC televízió riportot sugárzott az afrikai ország egyik gyémántlelőhelyén, az állami tulajdonú Marange-bányák közelében lévő két munkatáborról, ahol a hadsereg katonái azokat a nőket és férfiakat tartják fogva, akikkel a bányák környékén korábban illegálisan bányásztattak drágakövet, és ezért a munkáért „túl nagy fizetséget” kértek. A kutyákkal megfélemlített férfiakat gyakran megkorbácsolják, a nőket megerőszakolják, mielőtt elengednék őket, de sokakat kivégeznek. A dokumentumfilm közzététele után Nagy-Britannia vizsgálatot követel a zimbabwei kormánytól. Az afrikai ország gyémántexportjára 2009-ben vezettek be nemzetközi tilalmat, aminek részbeni feloldását júniusban javasolták nemzetközi megfigyelők az USA, Kanada és az Európai Unió tiltakozása ellenére. Felmerült, hogy a zimbabwei gyémánt a 2002-ben indult Kimberley-folyamat részeként kerülhetne piacra, azaz tanúsítványrendszerrel végigkísérik a drágakő útját a kitermeléstől az eladásig, és kiszűrik az afrikai polgárháborúk finanszírozását szolgáló „véres gyémántok” kereskedelmét.
Véres gyémántok
Veszélybe került a zimbabwei gyémántexporttal szembeni korlátozás részleges feloldása.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Már fejvadászokkal keresik Matolcsy Ádámékat
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.