HVG, 2012. január 28., február 4.
A szakirodalom nem tart számon olyan, levélírójuk által használt definíciót, hogy katonai teljesítményű fegyver. Sem olyat, hogy nagy teljesítményű fegyver. Az ehhez fogalmilag legközelebb álló, sorozatlövő fegyvereket szinte kizárólag katonai és rendőri célra használják. Sok hadsereg, többek közt a Magyar Honvédség is rendszeresített azonban olyan fegyvereket, amelyeknek polgári felhasználása is igen gyakori. Tisztán hadi felhasználású kaliber nagyon kevés van a világon, minden haderő túlnyomó többségében olyan kalibereket használ, melyeket a sportlövők, vadászok, biztonsági szakemberek szintén alkalmaznak. A levélben említett szituációs lövészet bizonyos ágai (például IPSC Open kategória) már oly mértékben távolodtak el a hétköznapi felhasználástól, hogy az ott alkalmazott fegyverek elterjedése elképzelhetetlen, már csak több ezer dolláros árukra tekintettel is. A szituációs lövészetet egyébként nem „katonai vezetők találták ki” az 1950-es években az USA-ban, hanem Jeff Cooper (aki a megalkotásakor már rég leszerelt), Jack Weaver (seriffhelyettes), John Plähn (a testnevelés-tudomány doktora), és más rendőrök, civilek, továbbá nem vezető beosztású katonák. Azért hozták létre, mert nem voltak megelégedve a fegyverjártassági képzések akkori színvonalával és a doktrínák hatékonyságával. Szintén ők alkották meg az úgynevezett „négy szabályt”, a balesetmentes fegyverkezelés könnyen megjegyezhető és betartható alapelveit. Végezetül: a szituációs lövészetet a hozzáértők sosem nevezik szimulációs lövészetnek, ez utóbbi fogalom a simmunitionnel (festéklövedékkel szerelt lőszer) vagy más, nem éles lőszerrel végrehajtott helyzetgyakorlatokat takarja.
Ami a levél írójának a fegyvertartással kapcsolatos véleményét illeti, arról a hoplophobia kifejezés jutott eszembe, ami a fegyverekkel szemben táplált irracionális félelmet jelzi, s amit Jeff Cooper talált ki a hatvanas években. Magyarországon egész Európán belül – leszámítva Angliát – a legszigorúbbak a fegyvertartás és -megszerzés szabályai. Komoly bürokráciával kell megküzdenie annak, aki fegyverhez szeretne jutni törvényesen, nem is beszélve az önvédelmi fegyverek megszerzése körül tapasztalható önkényes hatósági jogalkalmazásról. Ezek a roppant szigorú törvények mégsem tudták megakadályozni a tragikus pécsi esetet. Érdekes összefüggés, hogy miután az Egyesült Királyságban a végletekig szigorították a lőfegyvertartást, s gyakorlatilag megfosztották az állampolgárokat az önvédelem jogától, az erőszakos bűncselekmények elkövetési aránya az egekbe szökött, és az illegális fegyverpiac soha nem tapasztalt virágzásnak indult. Ausztráliában hasonló helyzet alakult ki. Ezzel szemben azokban az országokban, ahol alanyi jogon, objektív feltételrendszer mellett lehet önvédelmi fegyverhez jutni – például Csehországban és Szlovákiában –, ott az erőszakos bűncselekmények aránya roppant alacsony maradt. Említsük még meg Svájcot, ahol minden sorköteles felnőtt férfi katonai karabélyt tart az otthonában. Milyen érdekes, hogy mennyire csekély ott mégis az erőszakos bűncselekmények száma.
RIECKE VERNER PÉTER
LÖVÉSZET-VEZETŐ (BUDAPEST)
