Egyeduralomra tör a Ryanair a működését megszüntető Malév Zrt. piacán. Legfőbb vetélytársa, a szintén fapados Wizz Air ellen eljárást kezdeményez az Európai Bizottságnál (EB) – jelentette be Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese. Az ír diszkonttársaság szerint a Wizz Air valódi tulajdonosa EU-n kívüli illetőségű, márpedig csak az európainak minősülő légitársaságokat illeti meg az a jog, hogy az unión belül bármely repülőtérre szabadon repülhessenek. A Wizz Air azzal cáfolta az állítást, hogy részvényeinek 96 százalékát EU-állampolgárok birtokolják, s a tulajdonosi körét egy korábbi Ryanair-bejelentés alkalmával, 2010-ben az EB már vizsgálta, és megfelelőnek találta. Az első évben 2,4 millió magyarországi utast ígér a Ryanair, a Wizz Air pedig – amely már vidéken is támad: Debrecen–Luton-járat indítását jelentette be – a tavalyi 1,4 milliós utasszámát növelné 2,3 millióra. Kettejük együttes pluszkapacitása így több lenne a Malév évi 3 millió utasánál. A február 2-án csődmoratórium alá került Malév, illetve tovább működő leányvállalatai összesen 2600 dolgozója közül 2080-at bocsátanak el. A Malév összes kötelezettsége meghaladja a 120 milliárd forintot, amivel szemben nem áll számottevő vagyon.
Harc a Malév-piacért
Egyeduralomra tör a Ryanair a működését megszüntető Malév Zrt. piacán.