HVG, 2012. január 28., február 4., 11.
Mintegy 35 éves vadásztapasztalatom és némi fegyverkereskedői, illetve sportlövész múltam alapján kijelenthetem, semmi valóságalapja nincs a velem kapcsolatosan emlegetett „hoplophobia”, illetve a „fegyverekkel szemben táplált irracionális félelem” megjegyzéseknek. Mindazonáltal köszönöm lövészetvezető levélírójuknak, hogy konkrét adatokkal is megerősítette: a szituációs lövészetet nem sportolók és nem sportcélra találták ki. Levelemben a katonai kaliberű és teljesítményű kifejezéseket a fegyverekhez kevésbé értő olvasók óriási többségére tekintettel írtam, hogy mindenki előtt egyértelmű legyen: a szituációs lövészetben alkalmazott 6-18 lőszer tárkapacitású fegyvereket, amelyek 20 centiméteres keményfa deszkán áthatolva is halálos sebet tudnak ejteni, sportcélra nem használják, csak az üzleti célból sportnak álcázott szituációs lövészetben. Itthon és külföldön is tragikus esetek bizonyítják, hogy mentálisan és pszichikailag fegyvertartásra nem okvetlenül alkalmas emberek is kapnak vásárlási és tartási engedélyt szituációs lövészet céljára. Fel kívántam hívni a figyelmet arra, hogy ezt a kiskaput sürgősen be kell zárni, még akkor is, ha néhány embert, illetve vállalkozást ez egzisztenciálisan negatívan érintene. Az önvédelemre hivatkozás sem állja meg a helyét. Gondoljunk csak a néhány éve merénylet áldozatául esett magyar médiacézárra, aki kiválóan lőtt a lőtéren, de amikor megtámadták, semmi esélye sem volt, hogy megvédje magát. Az önvédelmi fegyver hamis önbizalmat ad tulajdonosának, aki ebből kifolyólag nem tanúsít kellő óvatosságot, ám amikor valóban meg akarják ölni, egyszerűen nincs ideje „önvédelmi” fegyverét használni, mert a támadó mindig helyzeti előnyben van vele szemben. A különböző külföldi példák szerintem nem lehetnek mérvadóak hazánkban, mert azokban az országokban teljesen mások a társadalmi, kulturális hagyományok.
TAMASI ISTVÁN
(BUDAPEST)
