A fordulat éve

HVG, 2012. február 11.

  • HVG

HVG, 2012. február 11.

Szerb Antal a Nobel-díjas norvég Knut Hamsunról: „belelát abba a titokzatos félhomályba, amely ébrenlét és álom, valóság és képzelet határán terjeng a lélekben”. Ugyanő: „a Pán a századvégi kisművészet remeke”. Hamsun rendre jelen van a világirodalmi enciklopédiákban, noha műveit retrográd nézetek is színezték, majd nyíltan kiállt a náci Németország mellett, és a háború után csak matuzsálemi életkora mentette meg a börtöntől. Nos, mit kezdjünk vele (akinek Éhség című regénye kedvenc olvasmányom)? És mit a kétszeres József Attila-díjas – 1969, 1980 – Csurka Istvánnal (képünkön), aki már 1973-ban „zsidózott”, majd a nyolcvanas években egyre inkább elnácisodott, s ebben maradt következetes? Halottról vagy jót, vagy semmit? Itt csatlakozom az általam tisztelt TGM felfogásához: a halottról is az igazat! A hvg.hu által közölt nekrológja empatikus, elemző, tárgyilagos – szerintem. „Szláv asszimilánsként imádta a magyart” – írja. Képtelen vagyok nem megemlíteni, hogy Petőfi mindig reformátusnak vallotta magát, hogy „evangélikus” szlávságát leplezze. Ám a nekrológból kitetszik, hogy Csurka imádatát ordas és leginkább antiszemita indulatok szennyezték. Pedig mintha ő is írt volna a Kardos György halála után megjelent Emlékkönyvbe. Ő nem Ibsen-formátumú, de művei kordokumentumok, s az igazi fordulat az lesz, ha a színházak újra műsorukra tűzik a Ki lesz a bálanya?, az Eredeti helyszín és a Házmestersirató című darabjait. Nem szerencsés az, ha az írók „politikuskodnak”. Szerintem minden más „elzüllés” mentegethetőbb.

SZABÓ SÁNDOR

(BUDAPEST)

Valóban nem lehet csak írót vagy csak politikust keresni Csurka István megnyilatkozásai mögött. Ahogy önök is megjegyezték: a politikus írói megnyilatkozásaként indokolt tekinteni műveire. Csurka tehetetlenül nézte, ahogy az általa is irányított és szervezett, rendszerváltásnak nevezett folyamatban az elvtársakból ügyvezető igazgatók, a szocikból kapitalisták, a komcsikból demokraták válnak egyik napról a másikra. Úgy vélem, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy kiválásával indult el az MDF azon a lejtőn, amelynek vége az Országgyűlésből való kiesés lett. Sokáig nem volt rajta kívül egyetlen személy sem a magyar politika színpadán, akinek nevét hallva annyian gyűltek volna össze bárhol és bármikor (akár a Hősök terén is), mint Csurka neve hallatán. Politikai ámokfutásnak nevezni egy szabad választáson, demokratikusan megválasztott párt színeiben induló s az Országgyűlésbe többször is bejutó képviselő pályáját szerintem minimum rosszindulat. Ironikus politikai megjegyzésein még most is mosolygok. A multikról például megjegyezte: „már oson az Auchan”. Az Inforádiót egyszerűen csak „szajkórádiónak” hívta.

ZSÖMBÖRGI LÁSZLÓ

(ÜRÖM)

Hozzászólások