Azonnali hatállyal 16–25 százalékkal megemeli kínai alkalmazottainak bérét a tajvani központú Foxconn, a világ egyik legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója. Az Európa keleti felén, benne Magyarországon is bérgyártást végző cég Kínában több mint egymillió embert foglalkoztat, akik neves vállalatok – mint az amerikai Apple, Dell és Hewlett-Packard számítástechnikai óriások – eszközeit szerelik össze. A Foxconn kínai üzemeiben a kezdő munkavállalók fizetése az intézkedéssel havi 1800 jüanra (1 jüan = 35 forint) nő – három éve még feleannyi volt –, és az összeg továbbképzéssel 2200 jüan fölé emelkedhet. A nagy szórakoztatóelektronikai és számítástechnikai cégeket gyakran éri az a vád, hogy szerződéses partnereik éhbérért foglalkoztatják dolgozóikat Kínában és a többi ázsiai országban. A The New York Times amerikai napilap januárban riportot készített az okostelefonjaival és táblagépeivel mesés profitot elérő Apple kínai beszállítóira jellemző rossz munkakörülményekről. Erre reagálva az Apple február 14-e óta a Fair Labor Association nevű szervezettel vizsgáltatja át a neki dolgozó ázsiai üzemeket, és azt ígéri, hogy az eredményt nyilvánosságra hozza.
Béremelés Kínában
Azonnali hatállyal 16–25 százalékkal megemeli kínai alkalmazottainak bérét a tajvani központú Foxconn, a világ egyik...