Lelőtték Farúk as-Saraa szíriai alelnököt – suttogták Szíria-szerte néhány hónapja. Vagy mégsem ölték meg, de házi őrizetben tartják – kontráztak mások. A 74 éves veterán politikus ma is él, a haláláról vagy a kegyvesztettségéről szóló pletykák alaptalannak bizonyultak. A különféle híresztelések nemcsak a külföldi sajtó damaszkuszi korlátozása miatt szárba szökkent összeesküvés-elméleteknek tulajdoníthatók, hanem annak is, hogy a tavaly márciusban kezdődött tüntetések kiindulópontjának számító Deraa városban a rendfenntartók által megölt áldozatok között volt az alelnök egyik kedvelt unokaöccse is. As-Saraa azonban a rezsim embere, szinte szolgaian követi Basar Asszad elnök parancsait, annak ellenére, hogy a fellázadt Deraaban született, és az alavita kisebbség által vezetett hatalmi elitben a legmagasabb rangú szunnita. Karrierje és diplomáciai tapasztalata révén azonban ő lehet az átmeneti vezető Asszad esetleges távozása esetén. Vallása miatt elfogadható lehetne a szunnita többség számára, az Asszad család közeli szövetségeseként pedig megnyugtató megoldás az alavitáknak és a rendszert támogató fővárosi és aleppói középosztálynak is.
Hűséges hivatalnok, aki a magánéletéről nem sokat árul el. A Nyugat viszont jól ismeri profi diplomataként, aki nyugodt tárgyalófél, angolul folyékonyan beszél, és jó három évtizede szerepel a szíriai legfelső körökben. A Damaszkuszi Egyetemen angol irodalmat, majd Londonban nemzetközi jogot tanult politikus fiatalon a karrierjét a Syrian Arab Airlinesnál kezdte. A légitársaság képviseletében egy évtizedet töltött Európában (a feleségével és két gyermekével), de közben az uralmon lévő Baath Pártban is egyre feljebb lépett a ranglétrán. 1976-ban római nagykövetté, 1980-ban külügyminiszter-helyettessé, 1984-ben pedig a külügyi tárca vezetőjévé nevezték ki. Háfez Asszad egykori elnök közeli munkatársa lett, és miközben sokan a damaszkuszi hatalmi játszmák áldozataiként végezték, as-Saraa a lojalitása vagy visszafogott politikai ambíciója miatt megúszott minden átrendeződést.
Gyakran képviselte elszigetelt hazáját külföldön. Ő vezette például a szíriai delegációt az 1991-es madridi közel-keleti békekonferencián, és ő volt az, aki hétévi mosolyszünet után kibékült a Jasszer Arafat irányította Palesztinai Felszabadítási Szervezettel. Részt vett a titkos és nyilvános izraeli–szíriai béketárgyalásokon az 1990-es években, és a legmagasabb rangú damaszkuszi vezetőként interjút adott az izraeli tévének. Az 1967-ben elfoglalt Golán-fennsík visszaadásához kitartóan ragaszkodott, a tárgyalások kudarcáért pedig vehemensen az USA-t és Izraelt okolta – ami megint csak azt jelezte, hogy a szíriai rezsim hű katonája. Kitartására jellemző, hogy a két rivalizáló libanoni síita mozgalom, a Hezbollah és az Amal kibékítése érdekében egyszer 11 órán át irodájában „marasztalta” a felek képviselőit.
A 2006 óta alelnök as-Saraa az egyetlen szíriai vezető, aki a rezsim részéről megengedett magának némi önkritikát a felkelés elnyomását illetően. Az Arab Liga béketerve – amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa a moszkvai és a pekingi vétó miatt elutasított, de a közgyűlés a múlt héten nagy többséggel elfogadott – Asszad alelnökére bízná az átmeneti hatalmat, de nem nevezi meg, hogy kire. A másik alelnöknek, a 79 éves Nadzsar al-Attar asszonynak azonban nincs akkora tekintélye, mint as-Saraanak, akire egyébként Asszad – a napokban Damaszkuszban járt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyetértésével – az ellenzékkel való tárgyalásokat bízta.
