Magyarország minden ötvenedik polgára számít szigetlakónak – derül ki a KSH 2011-es helységnévkönyvének településnépesedési adataiból. A 417 kilométeres hazai Duna-szakasz négy nagy szigetének egyre több, ma már kereken 200 ezer állandó lakosa van. Győr-Moson-Sopron megye községeinek például a 11 százaléka – 167 falu közül 18 – az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna között, míg Pest megye kisebb településeinek a 3 százaléka a Nagy-Duna és a Szentendrei-, illetve a Ráckevei-Duna közt fekszik. A folyóvíz által körülvett harmadik legnagyobb itthoni földdarabon, az egykor Árpád vezér birtokolta Csepel-szigeten nemcsak a népesség, hanem a városok száma is folyamatosan emelkedik. A rendszerváltás idején még csak két hely – Ráckeve, Szigetszentmiklós – rendelkezett városi ranggal, időközben további három település – Halásztelek, Szigethalom, Tököl – tett szert magasabb közigazgatási sarzsira. A valaha Nagyszigetnek is nevezett, 257 négyzetkilométer kiterjedésű, sarló alakú földnyelven fekvő, összesen 11 Pest megyei településnek a rendszerváltás idején regisztrált 56 ezer helyett jelenleg 90 és fél ezer állandó lakosa van. A 3–10 kilométer széles Csepel-szigeten a rendszerváltás időszakában mindent egybevetve 147 ezer, ma pedig 167 ezer állandó lakos élt, illetve él. Az alig negyedakkora (31 kilométer hosszú és átlagosan 2,3 kilométer széles) Szentendrei-sziget négy községének ha nem is ilyen tempóban, de ugyancsak folyamatosan gyarapszik a népessége, az állandó lakosok száma jelenleg hétezer főre tehető. A hazai Duna-szigetek közül a legtöbb aprófalu a folyó felső szakaszán fekvő, 375 négyzetkilométer kiterjedésű Szigetközben bújik meg. Az ottani húsz község között nyolc olyan akad, amelyiknek lélekszáma nem éri el az ezer főt. A Duna-szigeteken található, összesen 37 hazai település közül a legkisebb éppen a Szigetköz keleti spiccét birtokló Vének: a középkorban a pannonhalmi apátság halászfalujának számító, jelenleg 186 lakosú helységben a rendszerváltás óta húsz százalékkal nőtt a népesség. A folyóvizek által közrefogott itthoni minifalvak között egy Pest megyei is akad: a nagyobbrészt szerbek lakta Csepel-szigeti Lóréven a KSH szerint 320 állandó lakos él. A vizek határolta legnagyobb kiterjedésű hazai földdarabon, a 400 négyzetkilométeres Mohácsi-szigeten (amely közigazgatási értelemben Baranya megyéhez tartozik, noha valójában már az Alföldön fekszik) a mohácsi városrész Újmohácson kívül egyetlenegy állandó település található, az adminisztratív szempontból dunántúli, földrajzi tekintetben viszont Dunán inneni Homorúd, amely nem kevesebb mint 44 négyzetkilométeres határt birtokol, és közel 600 állandó lakosnak ad otthont.
Növekvő szigeti települések: Dunakilititől Homorúdig
Magyarország minden ötvenedik polgára számít szigetlakónak – derül ki a KSH 2011-es helységnévkönyvének...