HVG, 2012. március 10.
A Vörös tinta című filmet csak negatív jelzőkkel minősítik, pedig a kép szerintem jóval árnyaltabb. A történet igazi főszereplője nem a Vass Éva által játszott tanárnő, hanem a Nádasi Myrtill által alakított gyermekszereplő, Ács Kati. A film az ő szemszögéből mutatja be az osztályfőnöke és a szintén ebben az általános iskolában – és nem leánygimnáziumban – rajztanárkodó apja között kialakuló szerelmet. A film csúcspontján Ács Kati Nyilas Misit idéző monológgal a hazug iskola ellen fakad ki – nem nehéz felismerni Szabó Magda (képünkön 1962-ben) debreceni kötődését. A tanárnő végül a gyermek érdekében átlépi saját árnyékát – döntésében szerepet játszik a diszkrét és humánus igazgató – miközben a filmben sem pártról, sem szakszervezetről nem esik szó. A szereplők hús-vér emberek, s nem stilizált embertípusok, mint az ötvenes évek korábbi filmjeiben. Ráadásul Gertler Viktor a kulturált játékú Pálos György mellett fontos szerepet osztott a kifejezetten polgári gyökerű Makay Margitra, Tímár Józsefre és Apáthy Imrére (a két utóbbi színész esetében a haláluk előtti utolsó filmszerepről van szó). A film tehát nem „szocreál erkölcsi példázat”, hanem a konszolidálódó Kádár-rendszer jelképe. Ahogyan az egyik filmbeli szereplőt jellemzik: „azt mondja, amit kell, és azt hiszi, amit akar”. A „kvázi bukásról” pedig annyit, hogy a filmet 1976-ig a mozikban átlagosan 70 százalékos „ház” mellett 2,5 millióan látták.
BOLVÁRI-TAKÁCS GÁBOR
FŐISKOLAI TANÁR (BUDAPEST)
