Jogerősen megnyerte az OTP Bank azt a 25 milliárd forintos kártérítési pert, amit a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. indított ellene 2009-ben, a felperes ugyanis nem fellebbezett a Fővárosi Törvényszék január végi elsőfokú verdiktje ellen. A Nitrogénművek azért perelt, mert 2008-ban olyan súlyos pénzügyi helyzetbe került, hogy le kellett állnia, s ezt az OTP szerződésszegő magatartásának tudta be. A mostani ítélet indoklásában is szerepel, hogy a bank annak ellenére sem vette le a zálogjogot a cég vagyonáról, hogy az utóbbi visszafizette hitelei egy részét. Sőt a bank egy 800 ezer eurós, szintén fedezetként szolgáló óvadékot sem szabadított fel a cég számára. Mindezek miatt a Nitrogénművek az összes kereskedelmi banknál hitelképtelenné vált, de a bíróság megítélése szerint nem emiatt kellett leállnia.
Pernyertes OTP
Jogerősen megnyerte az OTP Bank azt a 25 milliárd forintos kártérítési pert, amit a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.