HVG, 2012. április 28.
Kitűnő cikkük föltámasztotta gyermekkori emlékeimet. Tizenegy éves koromban nem nagyon értettem, mi ez a nagy izgalom a családban, amikor apai ágon a felmenőim mint régi szocdemek és elkötelezett kádáristák a szochazás (Szocialista Hazáért) kitüntetésüket várták. Később megértettem: ez számukra elsősorban a szociáldemokrata múlt emancipációját jelentette. Úgy érezték, ez a kitüntetés egyenrangúvá tette őket, a szociáldemokrataként „régi” párttagokat a kommunistaként „régiekkel”.
A kedvezményekkel kapcsolatban két kiegészítő megjegyzést tennék. Az egyik: a kitüntetés az egyetemi-főiskolai felvételinél (már ha a jelentkező leszármazott föltüntette, tudniillik nem mindenki tette) annyi előnyt jelentett, hogy a megfelelő pontszám elérése esetén föl kellett őt venni, helyhiányra hivatkozva nem lehetett a szochazás leszármazottat elutasítani. A léc alatt továbbra is csak extra protekcióval lehetett bemasírozni az egyetemre. A másik: a cikkben említett dísztemetéshez ingyenes urnahely is járt a szochazások parcellájában. Nem tudom, hány temetőben van ilyen, és másutt mi lett velük, de a rákoskeresztúri köztemetőben, ahol a nagymamám és a nagynéném nyugszik, a parcella, kissé megviselten bár , de megvan, a feliratával együtt („A kommunizmusért, a népért éltek”). Úgy látszik, a kitüntetést csak az élők világában rejtegették, a temetőben a legfeltűnőbb helyen alakították ki a parcellát, hogy föltétlenül beleütközzön mindenki, aki a temetőbe belép. A parcellában a diktatúra bukása és a kitüntetés eltörlése óta volt némi fluktuáció. Egyrészt lyukak támadtak. Nem kevesen elvitték rokonaik hamvait erről a helyről, amely a múltjukról, a családjukról vallott. Másrészt viszont új lakók is érkeztek még majd másfél évtizedig. A legfrissebb hamvakat, úgy láttam a minap, 2003–2004-ben helyezték el ott. A rendszerváltás után nagyrészt a korábban eltemetett szochazások (bizonyára szintén szochazás) párjai kerültek ide, de nem kizárólag.
RÉVÉSZ SÁNDOR
(BUDAPEST)