Mérgezett méhek

HVG, 2012. április 7.Érdeklődéssel olvastam írásukat az utóbbi években jellemző tömeges méhpusztulás okairól.

  • HVG

HVG, 2012. április 7.

Érdeklődéssel olvastam írásukat az utóbbi években jellemző tömeges méhpusztulás okairól. Az Európai Parlament (EP) 2011. november 15-én fogadta el A méhegészségügyről és a méhészeti ágazat előtt álló kihívásokról című jelentésemet. A javaslat elkészítésekor széles körű konzultációt folytattam a téma magyar és európai szakértőivel, köztük Darvas Béla professzorral. A jelentés legelső változatában a méhpusztulások egyik kiváltó okaként szerepeltek egyes növényvédő szerek hatóanyagai (például a neonikotinoid és a fenil-pirazol). Sajnálatos módon az európai vegyipari lobbi, illetve az EP-ben a néppárti és a liberális frakció megakadályozta e hatóanyagok név szerinti említését a jelentés végleges változatában. A közelmúlt tudományos kutatásai azonban megerősítették, hogy a neonikotinoid-alapú növényvédő szerek már egészen kicsi dózisban rendkívül károsan hatnak a méhpopulációkra. 2010 áprilisában John Dalli, az egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős európai biztos úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi ismereteink alapján a neonikotinoidok betiltása nem lenne megalapozott, az Európai Bizottság (EB) azonban megfelelő intézkedéseket foganatosítana, ha tudományos adatok alátámasztják. Az osztrák ombudsmani tanács panasza nyomán a görög Nikiforosz Diamandourosz európai ombudsman nemrég vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az EB megfelelően járt-e el a megnövekedett méhpusztulás megállítása érdekében. A testület véleménye június 30-án várható. Az új fejleményekre figyelemmel az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága újra napirendre tűzi a témát.

TABAJDI CSABA

EP-KÉPVISELŐ (BRÜSSZEL)

Hozzászólások