Nem véletlen, hogy New Hampshire államot választotta George Pataki helyszínként arra, hogy a múlt héten bejelentse: indul a 2016-os elnökválasztáson. A republikánusok között nagy ugyanis a tolongás a jelöltségért, és Pataki már 2007-ben lelépett a nagypolitika színpadáról, amikor véget ért harmadik kormányzói mandátuma New York állam élén. Így újra meg kell ismertetnie magát a szavazópolgárokkal, amire a legjobb terepnek New Hampshire kínálkozik, ahol jövő februárban az első előválasztást tartják, s az ottani siker az esélyesek közé katapultálhatja. Patakinak az állam azért is kedvező lehet, mert ott inkább élnek olyan centrista republikánusok, mint ő, akik a költségvetési konzervativizmust vegyítik a társadalmi kérdések liberális kezelésével, ami nem jellemző a mai Republikánus Párt egészére.
Mint a családneve is mutatja, az 1945-ben született Pataki ereiben magyar vér is csörgedez, mégpedig az apai ágról (az anyai rész ír–olasz eredetű). Nagyapja, Pataki János a Kopócsapáti és Révaranyos egyesüléséből létrejött, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban született, és 1908-ban vándorolt be az USA-ba. A faluban a tengerentúlra szakadt legkisebb fiúnak dukáló lelkesedéssel fogadták 1995 őszén a néhány hónappal korábban hivatalba lépett kormányzót, aki tört magyarsággal üdvözölte a helyieket. Elmondása szerint Aranyosapáti arra a New York állambeli farmra emlékeztette a kedvenc magyar ételének a töltött káposztát megnevező politikust, amelyen felnőtt. Pataki a bátyjával és 13 unokatestvérével a New Yorktól autóval egyórányira lévő Peekskillben található birtokon gyerekeskedett, ahol postás és önkéntes tűzoltó apja és pincérnő anyja irányításával zöldséget és gyümölcsöt termesztettek. A kosárlabdában is jeleskedő, 194 centiméter magas Pataki a Yale Egyetemen szerzett történészi, majd a Columbián jogi diplomát – a nyári szünetekben szülővárosa szeszgyárában szenet lapátolt és ginnel teli üvegeket pakolt.
Már az 1960-as évek hippiforgatagában eljegyezte magát a konzervatív eszmékkel, amit nemcsak az mutatott, hogy a vitaesteken és tüntetéseken helyeselte a vietnami háborút, hanem az is, hogy Rolling Stones-koncertre is öltönyben, nyakkendőben ment – igaz, a füves cigit is kipróbálta. Neves New York-i ügyvédi irodában kezdett dolgozni; 1973-ban feleségül vette Elizabeth (Libby) Rowlandot, akit akkor ismert meg, amikor Long Island partjainál mindketten a vihar által felkorbácsolt hullámokban szörföztek. Négy gyermekük született. Pataki 1974-ben a feleségével Peekskillbe költözött, ahol ügyvédi irodát nyitott, és aktívan részt vett republikánus politikusok kampányában is. Ő maga 1981-ben pályázta meg első választott hivatalát, a peekskilli polgármesteri posztot, amit el is nyert. A kisvárost sikeresen virágoztatta fel ingatlanbefektetők odacsábításával, bár később támadások kereszttüzébe került, mert miután 1984-ben New York állam képviselőházába választották, ügyvédi irodája ugyanezen üzletemberek megbízásaiból gazdagodott.
Két éve már szenátor volt New York államban, amikor 1994-ben a kormányzóválasztáson nagy meglepetésre legyőzte a liberalizmus egyik amerikai zászlóvivőjének tartott, negyedik mandátumára pályázó Mario Cuomót. Sikeréhez nemcsak eltökéltsége, valamint az abban az évben Amerikán keresztülsöprő konzervatív hullám kellett, hanem az is, hogy fő támogatója New York befolyásos republikánus szenátora, Alphonse D'Amato volt, akinek figyelmét Patakira az utóbbi időben a Fidesznek is tanácsokat adó kampánystratégája, Arthur J. Finkelstein hívta fel.
Pataki aztán kibújt D'Amato árnyékából, és kétszer is újraválasztották a demokrata többségű államban. Ezt annak köszönhette, hogy a Cuomo-évek fiskális lazasága után feszes költségvetést vitt, adót csökkentett, ugyanakkor támogatta a fegyverhasználat korlátozását és az abortuszt. A fiatalkori barátai mellett máig kitartó, politikai allűröktől mentes Pataki habitusának tulajdonítják, hogy hiába játszott legalább olyan fontos szerepet New York magához térésében a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásból, mint George W. Bush elnök és Rudy Giuliani polgármester, mégis kisebb rivaldafény vetült rá. Ennek is tulajdonítják, hogy 2008-ban – a végül elbukott – Giuliani ellenében nem próbálkozott a republikánus elnökjelöltség megszerzésével, amire csak most adta a fejét.
