HVG, 2015. szeptember 12.
A gyorsúttal kapcsolatos írásaikhoz tennék hozzá annyit, hogy érdekes találmány, de semmiképpen sem hungarikum. Aki már járt Lengyelországban, az több helyen is találkozhatott ezzel az úttípussal. A második világháború súlyos pusztítása után a lengyelek körülbelül 30 évig az ország lakhatóvá tételébe fektettek minden pénzt, az útfejlesztés háttérbe szorult, azonban a megnövekedett útterheltség mégiscsak követelt valamiféle kapacitásbővítést. Ennek megvalósítása lett a gyorsút, melynek rengeteg szakasza ma is üzemben van még. Ilyen például a Katowice–Czestochowa közti 1-es vagy a Lubien–Krakkó közti 7-es út, én csak ezeket ismerem saját tapasztalatból. Természetesen igyekeznek ezeket az utakat fejleszteni autóúttá vagy autópályává, de van, ahol ez nem kivitelezhető. Megítélésem szerint ezek a gyorsutak igen veszélyesek, a keresztforgalom átjutása nehézkes és nagyon komoly körültekintést igényel, valamint a vonuló autótömegben kikapott piros jelzés is komoly fékezést, ráfutási kockázatot von magával. A gyorsút magyar találmány része abban lehet, hogy jobban korlátozzák a kereszteződések sűrűségét, fajtáját, de a fő koncepció ugyanaz. Mielőtt hungarikumot kiáltanak, nem árt alaposabban körülnézni.
BOKOR TAMÁS
(BUDAPEST)
