HVG, 2016. január 9.
Közérdeklődésre számot tartó kérdésben, a hálapénz ügyében megjelent cikkükhöz fűznék kiegészítést. Érthető és tudott, hogy az egészségügyi dolgozók jelentős része kijavítandó rendszerhibának minősíti a hálapénz rendszerét, de sokan közülünk szükségszerűnek is találják mint ösztönző és jövedelembiztosító eszközt. Általában figyelmen kívül hagyjuk, hogy a betegek is – okkal vagy ok nélkül, hozzáidomulva, beletörődve vagy undorral – rendszerelemként tartják számon a paraszolvenciát, amelynek segítségével biztosíthatják vagy javíthatják a hozzáférésüket a szolgáltatásokhoz, elérhetik, hogy választott/vásárolt orvosuk/ápolójuk számukra a lehető legjobb döntést hozza, és azt a lehető legjobban hajtsa is végre. A teljes mértékben kiküszöbölhetetlen információs egyenlőtlenség velejárójaként nemhogy egy átlagbeteg, de egy jól képzett polgár sem tudja biztonsággal eldönteni, majd ellenőrizni a számára nyújtott ellátás szakmai tartalmát, eredményességét, de még azt sem, hogy a kezeléséről kapott tájékoztatás elegendő és megfelelő volt-e. Ezért a betegek többsége számára a jó minőségű szolgáltatás megszerzésének egyetlen ismert eszköze a hálapénz. Ez az érzés a betegekben nyilván felerősödik a korrupció melegágyaként működő hiánygazdálkodás jelenlegi hazai körülményei (költségvetési megszorítás – volumenkorlát – előjegyzés – várólista – létszámhiány) között. Úgy tűnik, a politika e kérdésben is kétarcú: egyrészt a jog a hálapénzt büntetni rendeli, másrészt egy nehezen értelmezhető állásfoglalás szerint talán mégsem. Szavakban, jogszabályokban (maximalizált minimumfeltételek) és protokollokban elvárja a magas színvonalú betegellátást, de nem gondoskodik olyan megbízható és nyilvános minőség-ellenőrzési rendszerről, amely a beteg számára is megnyugtatóan közvetítené, hogy ha egy rendelőbe, kórházba belép, bízhat az ellátás ellenőrzött és jó minőségében. Ameddig ez így lesz, addig az egészségügyi dolgozók és szervezeteik által kitalált jelszavak, a közzétett nyilatkozatok, a bármennyire is sikeres aláírásgyűjtések jámbor, ámde hatástalan szándékok maradnak, amiknek annyi hatásuk sincs, hogy az egészségügyi dolgozók legalább a nemzetgazdasági átlag szintjén legyenek megfizetve. Ehhez legalább annyi kellene, hogy a szavazópolgárok – mint volt, jelenlegi vagy majdani betegek – is kinyilvánítsák: garantált és ellenőrzötten jó minőségű, térítésmentes, tisztességesen és minden jövedelmem után befizetett járulékomon alapuló egészségügyet akarok. A „hogyan” ismert.
WELTNER JÁNOS
(BUDAPEST)
