Pár érdekes és tudományos ok az e-mail függőség hátterében

Egy amerikai írónő, Jocelyn K. Gleim egész könyvet szentelt az e-mailezés pszichológiájának, és egyik fejezetében az „e-mail addikció” fogalmával foglalkozik behatóbban, vagyis azzal a kérdéssel, mitől lehet a postafiókunknak akkora hatalma felettünk, hogy szorongunk miatta.

Úgy viselkedünk, mint a patkányok

A 30-as években egy pszichológus felfedezte, hogy a patkányok sokkal motiváltabbak lettek a véletlen jutalmaktól (vagyis ha random módon kaptak élelmet, miután lenyomták az ételadagoló karját), mint a rögzített jutalmaktól (amikor 100 próbálkozás után nyílt csak ki az ételadagoló). Hasonlóképpen, amikor frissítjük a postafiókunkat, sosem tudhatjuk, mikor kapunk olyan üzenetet, amely érdekel minket (vagy valamiért megjutalmaz minket), de ez a lappangó lehetőség tart minket kelepcében.

Gleim szerint azonban „a legtöbb alkalommal, amikor megnyomod a kart, hogy leellenőrizd az üzeneteidet, valami kiábrándítóval vagy kellemetlennel kell szembesülnöd, például egy frusztrált ügyfél panaszával vagy a főnököd halaszthatatlan kérésével. De egyszer-egyszer számunkra izgalmas levelek is meglephetnek minket, például egy rég nem látott barát üzenete – ezek pedig véletlenszerű jutalmaknak számítanak, amelyek miatt kialakul nálunk az addikció”.

Egy mozgó célt kergetünk, mint az agarak

Amikor elvégzünk egy feladatot, az agyunkban felszabadul a dopamin, amitől igen jól érezzük magunkat. Emiatt tudat alatt folyton szeretnék kielégíteni a befejezettség iránti szükségletünket. A probléma ezzel csak az, hogy Gleim szerint az e-mailezést sosem lehet befejezni, ezért úgy viselkedünk, mint azok a versenyagarak, akik a műnyúl után futnak, de sosem érhetik el azt. „Amíg ezzel foglalkozunk, van egy hamis érzetünk arról, hogy a cél felé haladunk, de abban a pillanatban, hogy nem figyelünk oda, a cél eltolódik, ahogy egyre több e-mail érkezik be a postaládánkba” – mondja Gleim.

Sosem tudhatjuk, hogyan éreznek az emberek

A nonverbális kommunikáció nagy előnye, hogy tudat alatt is olvasni tudunk a másik gesztusaiból, hanghordozásából, mimikájából, azonban az online kommunikációtól nem kapjuk meg ezt a fajta „szociális visszaigazolást”, ezért az interakció sokkal komplikáltabbá válik.

Egy pszichológus felfedezte, hogy hajlamosak vagyunk negatívnak értékelni egy üzenet hangnemét, vagyis minden elküldött üzenetünket a fogadó fél automatikusan leminősíti néhány fokkal a pozitív-negatív skáláján. Ha a feladó pozitívan érzi magát egy e-mailével kapcsolatban, a fogadó semlegesnek tekinti ugyanazt a levelet. Ha pedig a feladó tekinti semleges hangneműnek, a fogadó fél számára már kifejezetten negatív hangnemet üt meg a levél. Vagyis alapvetően soha nem érezhetjük magunkat igazán jól bármilyen elolvasott e-mailel kapcsolatban.

Sosem hagyhatunk egy kérést sem megválaszolatlanul

Számtalan tanulmány bizonyította, hogy az emberek hajlamosak az úgynevezett „viszonosság elvét” követni, vagyis egy pozitív cselekedetre mi is pozitívan akarunk válaszolni. Ha például az édesanyánktól kapunk egy hosszú cikket, akkor is kötelezve érezzük magunkat, hogy legalább egy „kösz, anya” választ küldjünk neki, még ha soha nem is fogjuk elolvasni. Vagy ha a főnökünk egy gyors emlékeztetőt küld a beszerzésről szóló értekezlettől, anélkül, hogy választ várna, akkor is úgy érezzük, valahogy mindenképpen reagálnunk kell rá.

Az e-mail függőség okai még folytathatóak, de már ebből is látszik, hogy a kiváltott stressz leginkább a nem tudatos hozzáállásunkból következik, és hatással van a munkánkra, a kreativitásunkra és a közérzetünkre. Az e-mailezés ráadásul megöli a produktivitást: egy átlagos ember 11 alkalommal ellenőrzi a fiókjárt egy órán belül, 122 üzenet fut át rajta egy nap, és egy 40 órás munkahét 28%-át tölti e-mailezéssel. Mit tehetünk tehát?

Hogy a teljesítés késztetését legyőzzük, nyomon kell követnünk egy papíron, hogyan haladtunk, és fel kell jegyeznünk az „apróbb győzelmeket”, hogy a nap végén lássuk, milyen messzire jutottunk. Hacsak nem egy SSC-ben dolgozunk IT helpdesk munkatársként, a viszonosság szabályát úgy tudjuk áthágni, ha úgy tekintünk az e-mail fiókunkra, mint egy hagyományos postaládára. Azt sem nyitogatjuk minden egyes órában, és válaszolunk azonnal a bedobott levelekre. A másik megoldás, ha nem ötpercenként ellenőrizzük az e-maileket, hanem csak napjában egyszer vagy kétszer, és a sürgősség szerint csoportosítjuk őket.

A The Muse cikke nyomán