
Hiába az egynégyes motor, egy Leonnal fékcsikorgás nélkül nehéz elindulni. A 125 lóerő tiszteletet parancsol. A csikorgós elindulás csak kuplung- és gázpedál-kezelési probléma, néhány kilométer után rááll az ember lába és akkor eltűnik a vagánykodós hangulat.
A Leon minden ízében sportos, és ezt nem az első tesztautós tapasztalat mondatja velem, szinte az összes fajtáját, motorját, tuningját volt módom kipróbálni – és mindig ugyanazt kaptam: sportos, szívdobogtató vezetési élményt.

A korábbi tesztautókkal szemben a mostani fekete démon nem csúcsfelszereltségű, nincs fedélzeti számítógépe, tempomatja, navigációja vagy tolatóradarja, van ellenben egy nagyon jó fogású kissé indirekt, multifunkciós kormányunk, egy nagykijelzős mp3-as lejátszónk, két elektromos ablakunk, elektromos tükrünk, négy légzsákunk és menetstabilizátorunk. Ez utóbbi ritkán kapcsol be, annyira azért nem vad a kis turbó motor, hogy veszélybe sodorhatnánk ereje révén magunkat.
Megdöbbentően halk a motor, lámpánál mindig le kellett vennem a zenét, hogy halljam, jár még? Járt, csak szinte hangtalanul. Erős gázadásra szépen morog, a dupla kipufogó alaphangon sportosan szól.

Az extrák közül csak a tempomatot hiányoltam, mert a hosszabb autópályás utazást kényelmesebbé tette volna, de így legalább jobban odafigyeltem az M1-es fix sebességmérőire. Hiába, az igazi veszély a másik oldalról leselkedett a sötétben az óvatlan magyarokra. Éjfél után sorban intették ki az osztrák egyenruhások azokat, akik figyelmen kívül hagyták hazafelé a határzóna 60-as korlátozását. Én megúsztam, de a 80-100-zal mellettem elsuhanó focidrukkerek aligha.

Autópályán megbízhatóan tapad a Leon, utazósebessége 130-140, ilyenkor is rugalmas a motor, ám 170 fölött már nem érzi jól magát. Városban kiaknázható a kocsi rugalmassága, már alacsony tartományban is jól húz. Bár a VW-nál kompresszoros-turbós, kettős feltöltésű motort jelölnek TSI-vel, a Seatnal ez a jelzés sima turbót, azaz TFSI-t takar. Turbólyuk alig érezhető, hamar a lovak közé csap a turbó. Az erőt és a teljesítményt nem rontja magas fogyasztás, a 800 kilométeres tesztelés során főként városban és autópályán 7,5 liter benzint fogyasztott száz kilométeres átlagban.
A beltérben semmi különös, a megszokott Leon miliő fogad, az ülések versenyautósak. Sokak, mint például a feleségem, emiatt tartózkodnak tőle, mások, mint például én, emiatt szeretik. A kilátás korlátozott, az A-oszlop sokat takar, a túldizájnolt forma révén hátra is nehéz kilátni, az oldalsó visszapillantókról nem is beszélve, még egy versenyautón is nagyobbak vannak.

A váltó karja számomra új volt, a korábbi, számítógépes egér alakú formát egy normálisabb, golyóvég váltotta fel, a kapcsolás tökéletes, a hatodik fokozat áldás.
A csomagtartót sikerült próbára tennem: vettem egy benzines fűnyírót. A doboz alig fért el féloldalasan a bevásárlókocsiban. Elsőre nem tudtam begyömöszölni a Seatba, második próbálkozásra sem, már röhögtek rajtam a parkolóba. De nem hagytam magam, addig csűrtem-csavartam, hogy lehajtott hátsó ülésekkel egy határozott leeresztő mozdulattal becsúsztattam a 40 kilós dobozt. És befért, bőven.
B. Cs.
| Seat Leon TSI | |
| MOTOR | |
| Hengerűrtartalom (cm3) | 1390 |
| Környezetvédelmi besorolás | EURO 4 |
| Max. teljesítmény lóerő/kW | 125/5600-as fordulaton |
| Max. nyomaték: Nm | 200/1750-4000-es fordulaton |
| MÉRETEK | |
| Tengelytáv (mm) | 2578 |
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4315/1768/1458 |
| Csomagtér | 341 liter |
| Saját tömeg (kg) | 1249 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
| Végsebesség (km/h) | 197 |
| Gyorsulás (s): 0 - 100 km/h | 9,8 |
| FOGYASZTÁS (l/100 km) | |
| Városi | 8,2 |
| Országúti | 5,4 |
| Vegyes | 6,4 |
| Tesztfogyasztás | 7,5 |
| CO2 kibocsátás (g/Km) | 154 |
| ÁRA | 4,363 millió forinttól |