A munkába járás a legtöbb idejét a budapestieknek viszi el: míg vidéken a dolgozók a fele legfeljebb félórát utazik naponta, a fővárosban ennyi idő alatt a foglalkoztatottaknak csupán az egyharmada ér célba, 200 ezer budapesti viszont több mint egy órát, további 50 ezer fő pedig két óránál is hosszabb ideig kénytelen zötykölődni.
Országos átlagban a 16–60 perc közötti közlekedési idő a legtipikusabb: a dolgozók 60 százaléka ennyi idő alatt teszi meg a lakása és a munkahelye közötti oda-vissza utat. A másfél óránál hosszabb időt utazással töltők száma országosan megközelíti a félmillió; utóbbiaknak csaknem a fele – 212 ezren – naponta két óránál is többet utaznak.
További részletek és táblázatok a friss HVG-ben
Budapesten utazunk a legtöbbet a munkahelyünkig
A fővárosban a munkavállalók 1,3 százaléka, a többi városban viszont a foglalkoztatottak átlagosan 22 százaléka jár kerékpárral dolgozni – állítja a Központi Statisztikai Hivatal egy most publikált felmérése. A vizsgálat szerint a fővárosban helyi tömegközlekedési eszközökkel, a többi városban és a falvakban viszont személyautóval jutnak el a legtöbben (60, illetve 37 és 33 százalék) a munkahelyükre.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.