A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A JATO Dynamics havi elemzéséből ismét bebizonyosodni látszik az a tény, hogy az új modellek képesek felpörgetni az eladásokat még válság idején is. A hazai autópiacon tart a mélyrepülés, 48,96 százalékos a visszaesés. A Suzuki Swift forgalma brutálisan visszaesett, havonta 1000-1500-zal kevesebb fogy, mint tavaly.
Az új Ford Fiesta kelendő, 15,6 százalékkal többet adtak el a jövevényből, mint a korábbi modellből tavaly februárban, 27 692 fogyott az év második hónapjában. Az európai autópiac februári eladásai 18,3 százalékkal alacsonyabbak a tavalyi év azonos hónapjához képest, az első két hónap összesített eredményei pedig 22,9 százalékkal maradnak el a tavalyi év azonos időszakától, tisztán látszik, hogy a fogyasztók a legújabb modellekre költik legszívesebben a pénzüket.
A legnagyobb forgalmat generáló gyártókat leszámítva a Jaguar és az Alfa Romeo tudhatja magáénak a legnagyobb számszerű növekedést 2009 eddig eltelt időszakában, emit elsősorban az XF és a Mito modelljeik sikeres bevezetésének köszönhetnek. A Jaguar 9 százalékos növekedést ért el tavaly februárhoz képest, az eslő két hónap növekedése pedig 25,1 százalékra rúg a tavalyi év első 2 hónapjához viszonyítva. Az Alfa Romeónál a februári emelkedés 19,5 százalék, az év első 2 hónapjának növekménye pedig 7,1 százalék.
© Ford |
A Volkswagen Európában a legkeresettebb márka, megelőzve a Fordot, a Renault-t, az Opel/Vauxhall-t és a Fiatot. Az év első két hónapja összesített számai alapján is a Volkswagen vezet, őt követi a Ford, a Fiat az Opel/Vauxhall és a Peugeot.
Márka | Február 2009 | Február 2008 | változás | 2009 I-II. hónap | 2008 I-II. hónap | Változás |
VOLKSWAGEN | 109,632 | 117,877 | -7.0% | 214,956 | 247,977 | -13.3% |
FORD | 80,821 | 87,829 | -8.0% | 170,789 | 199,188 | -14.3% |
RENAULT | 71,307 | 91,809 | -22.3% | 132,952 | 184,122 | -27.8% |
OPEL/VAUXHALL | 69,341 | 88,561 | -21.7% | 135,115 | 189,490 | -28.7% |
FIAT | 69,316 | 86,529 | -19.9% | 135,426 | 178,587 | -24.2% |
PEUGEOT | 66,512 | 93,064 | -28.5% | 133,867 | 183,573 | -27.1% |
CITROEN | 56,853 | 73,451 | -22.6% | 116,895 | 154,488 | -24.3% |
TOYOTA | 52,219 | 64,756 | -19.4% | 102,313 | 138,604 | -26.2% |
AUDI | 42,932 | 46,310 | -7.3% | 89,316 | 95,628 | -6.6% |
MERCEDES | 35,380 | 52,829 | -33.0% | 76,515 | 112,331 | -31.9% |
A Volkswagen Golf továbbra is tartja vezető pozícióját az európai tabellán 2009 februárjában is, sőt még feljebb tornázta piaci részesedését tavaly februárhoz képest. A Golf a Ford Fiestát, a Peugeot 207-est, a Ford Focust, a Fiat Pandát, az Opel/Vauxhall Corsát, a VW Polót, a Fiat Puntót, a Renault Cliót és az Opel/Vauxhall Astrát szorította maga mögé.
A Golf vezeti a 2009-es eddigi összesített eladási listát is, megelőzve ezzel a Fiestát, a Peugeot 207-est, a Ford Focust, az Opel/Vauxhall Corsát, a VW Polót, a Fiat Pandát, a Fiat Puntót, a Renault Cliót és az Audi A4-et.
Márka/ Modell | Február 2009 | Február 2008 | változás | 2009 I-II. hónap | 2008 I-II. hónap | változás |
VOLKSWAGEN GOLF | 34,759 | 36,323 | -4.3% | 69,151 | 78,254 | -11.6% |
FORD FIESTA | 27,692 | 23,947 | +15.6% | 59,482 | 52,498 | +13.3% |
PEUGEOT 207 | 26,559 | 38,390 | -30.8% | 51,919 | 76,624 | -32.2% |
FORD FOCUS | 21,460 | 26,573 | -19.2% | 43,856 | 60,691 | -27.7% |
FIAT PANDA | 20,538 | 19,429 | +5.7% | 38,122 | 41,593 | -8.3% |
OPEL/VAUXHALL CORSA | 20,523 | 28,155 | -27.1% | 39,956 | 61,347 | -34.9% |
VOLKSWAGEN POLO | 19,711 | 22,250 | -11.4% | 38,126 | 45,026 | -15.3% |
FIAT PUNTO | 18,575 | 26,606 | -30.2% | 35,708 | 57,178 | -37.5% |
RENAULT CLIO | 17,681 | 28,428 | -37.8% | 34,721 | 58,289 | -40.4% |
OPEL/VAUXHALL ASTRA | 17,273 | 27,039 | -36.1% | 32,564 | 55,912 | -41.8% |
A legtöbb európai ország autópiaca zuhant februárban. Az egyetlen kivétel Németország volt, ahol a roncsautó-prémium 21,5 százalékos növekedést hozott.
Magyarországon 48,96 százalékos volt a visszaesés az év első két hónapjában (februárban 45,97 százalék), a legnépszerűbb márka az Opel (piaci részesedése 13,2 százalék), a legnépszerűbb modell az Opel Astra (piaci részesedése 8,18 százalék). Éves szinten a legnagyobb bajban a Suzuki van (-69 százalék, 9,74 százalékos részesedés), de félhetnek a Toyotánál (-64 százalék, 4,88 százalékos piaci részesedés), a Chevroletnél (-62 százalék, 3,75 százalékos piaci rész) és a Skodánál is (-58 százalék, 5,94 százalékos piaci részesedés). Az év eddigi nyertese itthon a nagyok között a Nissan (+50 százalék) és a Renault (-6,9 százalék).
A vezető márkák itthon:
Opel 1246/1733 eladott autó február/első két hónap
Ford 988/1620
Suzuki 746/1279
Volkswagen 576/1147
Renault 430/890
Toyota 337/641
Skoda 302/780
Chevrolet 298/492
Nissan 284/729
Fiat 276/465
Népszerű modellek itthon:
Opel Astra 702/811
Ford Focus 447/682
Suzuki SX4 320/520
Volkswagen Golf 232/391
Suzuki Splash 229/352
Opel Astra Classic 214/316
Ford Fiesta 209/352
Opel Corsa 165/280
Suzuki Swift 161/332
Skoda Octavia 159/392
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.