Az eddigi információk szerint két baleset is történt a 8-as útnak ezen a szakaszán, és az első ütközések után az ott álló járművekbe mindkét helyen belehajtottak újabb autósok. A mentőknek valószínűleg két-három könnyű sérültet kell kórházba vinniük. A sérültek számáról egyelőre pontos információt nem tudott adni.
Többszörös karambol a 8-as úton
Több autó ütközött össze a havas 8-as úton kedden Litér térségében, többen könnyebben megsérültek - közölte a mentőszolgálat Veszprém megyei vezetője. Az útszakaszon torlódás várható.

Bernie Ecclestone a HVG-nek: Örülök, hogy gondját viselik annak, amit felépítettem
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.