Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Baleset miatt teljes útlezárásra kell számítania a közlekedőknek a 44-es számú főúton Cserkeszőlőnél - közölte a rendőrség.
Három ember sérült meg a szombaton délelőtt Cserkeszőlő belterületén, a 44-es számú főút 44. kilométerszelvényében történt balesetben.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy nyergesvontató és egy személygépkocsi ütközött az adott útszakaszon. Eddigi adataink szerint a balesetben három fő megsérült. A rendőrség jelenleg teljes útlezárás mellett folytatja a baleset helyszínelését. A rendőrök a forgalmat Kunszentmárton irányából Tiszaföldvár irányába, Lakitelek irányából Cibakháza irányába terelik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.