Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az elmúlt napokban több második generációs Zafira is kigyulladt Angliában. A gyártó nemrég bejelentette: vizsgálatot indít a spontán lángra lobbanó autók ügyében.
Néhány nap alatt közel 10 ezren csatlakoztak ahhoz a Facebook-csoporthoz, amit három angliai nő, Sue Freemantle, Claire Wheatley és Jade Hellewell indított azután, hogy lángra kapott a második generációs Vauxhall (nálunk Opel) Zafirájuk.
A DailyMail Online beszámolója szerint hamar kiderült, mások is találkoztak már ezzel a problémával. Először füst szivárgott a kesztyűtartóból, majd az autó lángra kapott. A gyártó először nem kommentálta az esetet, ám miután egyre többen hallatták hangjukat, vállalta, átvizsgálja a Zafirákat.
A Daily Record megkereste az egyik érintettet is, akinek szintén leégett az autója. A 45 éves Andy úgy nyilatkozott: miután kiégett az autója, megkereste a gyártót, de azt mondták, neki kellene kifizetnie a vizsgálat költségeit, ráadásul az autója sem volt már garanciás. Később viszont kiderült, a Vauxhall tudott az esetekről, ettől függően nem tett semmilyen lépést, hogy kiderítse a hiba okát.
Friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát. |
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.