szerző:
László Ferenc
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vajon mennyire GT autó és mennyire környezettudatos járgány a Volkswagen legújabb zöld rendszámos Passatja? Kiderítettük.

A Volkswagen az elmúlt évtizedekben sok mindent letett már az asztalra, mindenesetre a sportosabb haladást kedvelők agyán elsősorban a GTI modellek villannak át elsőre a wolfsburgi gyártó nevének hallatán. A pörgős benzinmotorral szerelt GTI-k mellett a "spórolva száguldás" szerelmesei a dízelmotoros GTD-k mellett is letehetik a voksukat, egy ideje pedig már GTE változatban is készülnek a Volkswagen egyes modelljei. Könnyen kikövetkeztethető, hogy a típusjelzés harmadik betűje ezúttal az elektromos meghajtásra utal, de persze ott még nem tartunk, hogy a GTE-ben csak és kizárólag elektromos motor lenne. Nem bizony: jelen tesztalanyunk, a Passat GTE egy minden hájjal megkent zöld rendszámos hibrid.

Míg a BMW hibridjeit általában nagyon nehéz megkülönböztetni a normál benzin/dízelmotoros társaiktól, addig a Volkswagen e tekintetben más utat jár, és több kisebb-nagyobb megkülönböztető jelzéssel ékesíti dupla erőforrásos Passatját.

©

A kék szín szinte mindenhol tetten érhető az amúgy fehér tesztautón, így például ilyen színben pompázik a faron és az első kerékjárati íven látható GTE típusjelzés, a frontrész felső szekciójában végigfutó díszléc, és még a féknyergek is. Ha esetleg még ez sem lenne elegendő, egyedi C-formájú menetfényeket is kapunk, melyek garanciát jelentenek arra, hogy még most is utána forduljanak az utcán az amúgy már jó ideje forgalomban lévő Passat ezen kivitelének.

Az üzemanyagtartály fedelét könnyen megtaláljuk jobb oldalt hátul, ellenben az elektromos töltőnyílás tökéletes módon el lett rejtve. A plug-in módon tölthető Passat ezen nyílását a kocsi orrán, a méretes márkajelzés közvetlen közelében találjuk - csak be kell nyomni a rácsos műanyag elemet, és máris hozzáférhetünk a dugaljhoz, mely éjszaka sajnos nincs megvilágítva, így egy kicsit a sötétben kell tapogatóznunk.

A csomagtér alsó szekciójában kétféle kábelt találunk, melyekkel nemcsak az otthoni 230 Voltról, hanem az ELMŰ töltőpontjain is tölthetjük a megfáradt aksikat. A villámtöltők nem támogatottak, de ez nem nagy probléma, hiszen a 9,9 kWh kapacitású telepek így is teljesen feltölthetők mintegy 2-4 óra alatt. Hasznos extra, hogy a menüben programozható a töltési időszak kezdete, ezenkívül pedig a töltőáram nagyságát is megválaszthatjuk három fokozatban, így nem kell attól tartani, hogy az esetleg gyenge otthoni elektromos hálózaton lecsap a biztosíték.

©

A voltoknak és ampereknek a 115 lóerős teljesítményű és 330 Nm nyomatékú elektromotorban látjuk hasznát. Mivel az e-motor önmagában véve olyan erős, mint egy korrekt dízelmotor, tisztán elektromos módban is meglepően dinamikusan haladhatunk, maximum akár 130 km/h-s tempó mellett. Ez esetben az elméleti legnagyobb hatótáv 50 kilométer, mi azonban a gyakorlatban ennél kevesebbet, csak 35-40 kilométert tudtunk produkálni.

Városi ingázáshoz azonban akár ez is tökéletesen elegendő, főleg, ha a munkahelyünkön fel tudjuk tölteni a megfáradt telepeket. Az elektromos mód rendkívül hasznos, ha gyakran csak néhány kilométeres utakra kell elindulunk, hiszen ilyenkor nem kell a lassan bemelegedő benzinmotor hátrányos tulajdonságaival foglalkoznunk. Ráadásul az utastér igen gyorsan, lényegében pillanatokon belül bemelegszik, vagyis a VW vélhetően egy komoly elektromos fűtést szerelt a kocsiba.

Ha hibridként használjuk a Passatot, akkor adott esetben az e-motor mellé bekapcsol a 156 lóerős 1,4-es turbós benzinmotor, és a két erőforrás együttesen 218 lóerőt és 400 Nm-t produkál. A rendszer nagyon finoman kapcsolgatja ki/be a motorokat, ha pedig minden erőtartalékot egyszerre szeretnénk mozgósítani, akkor egyszerűen csak rá kell nyomni a középkonzolon lévő GTE gombra. Az ilyenkor 0-100-ra alig 7,4 másodperc alatt gyorsuló Passat GTE éhezőművészből villámgyorsan sportolóvá alakul át, és még némi sportos hangzással is kényeztet bennünket. Furcsa dolog leírni, mindenesetre tény, hogy a hibrid Passatnak vérpezsdítőbb hangja van, mint például az általunk nemrégiben tesztelt boxermotoros Subaru Levorgnak.

©

Ha sportosan vezetjük a 225 km/h végsebességű Passat GTE-et, a fogyasztás akkor sem nagyon megy 6,5-7 liter fölé, ami egy ilyen méretes és nem gyenge autótól igen korrekt eredmény, ha pedig kicsit óvatosabban tapossuk a gázpedált, akár az 5 liter alatti fogyasztás is hozható. Arról nem is beszélve, hogy ha gyakran tudjuk töltögetni az aksit, akkor akár 0 literes fogyasztással is elporoszkálhatunk.

Az éjszakai árammal történő otthoni töltés sokkal olcsóbb, mint a benzinnel történő feltankolás, arról nem is beszélve, hogy a publikus hazai elektromos töltőhálózat nagy részén teljes ingyen és bérmentve tölthetjük fel az aksit. Az üzemanyagtartály 50 literes, illetve megjegyzendő, hogy az aksik miatt a csomagtartó nem túl magas, és a térfogata mindössze 402 literes. A GTE természetesen nemcsak szedán, hanem kombi változatban is kapható, ez esetben az ablakszintig mintegy 483 liternyi cókmókot pakolhatunk a hátsó traktusba.

Az utastérben nem sok meglepetés ér bennünket, vagyis ugyanazt a hatalmas beltért és igazi wellness érzést kapjuk a GTE-től, mint az egyéb Passat variánsoktól. A kék cérnával varrt bőrkományt kiváló érzés tekergetni, és hasonló színű díszítéseket találhatunk a sebváltó karon és az ajtókon is. A bőrülések az elektromos kezelőszervek révén pillanatok alatt személyre szabhatók, több felhasználós esetben pedig a memóriafunkció tehet jó szolgálatot.

©

A hideg fémelemekkel díszített műszerfal abszolút nincs túlbonyolítva, és egyszerűen árad belőle a kiváló minőség, amiben ugyebár a VW-konszern, és főleg a Passat mindig is erős volt. A HUD nem a szélvédőre, hanem egy apró kis üveglapra vetít, a kormány mögött pedig már nem hagyományos mutatós műszereket, hanem egy kiváló minőségű, maximálisan személyre szabható vizuális tartalmú kijelzőt találhatunk. A 8 colos központi érintőkijelzőhöz még hozzá sem kell érni, és a proximity szenzornak köszönhetően már az ujjaink közeledésére felbukkannak az addig rejtett menüpontok.

A hatsebességes DSG-váltó alapvetően szerethető produkciót ad elő, de messze nem mondanánk, hogy jelenleg ez az automataváltó iparág csúcsa. A néha bizonytalan és sokat gondolkodó duplakuplungos szerkezet hasznos funkciója az úgynevezett B-üzemmód. Ha a váltókart D-ből egyet tovább kattintjuk visszafelé, akkor rendkívül erős motorfék hatást érhetünk el, ily módon pedig egyrészt sokat visszatölthetünk az aksiba, másrészt minimálisra csökkenthetjük a városi fékezések számát/intenzitását.

Természetesen a városi vészfékező, a gyalogos felismerő rendszer, a második generációs parkolássegítő, a sávtartó automatika és a háromzónás klíma sem hiányozhat a jól felszerelt tesztautó fedélzetéről, és kívánságra akár mini presszógép is kerülhet a Passatba. A csomagtér elektromosan nyitható/csukható, és a tolatókamera a hátramenet kapcsolásakor, vagy a 360 fokos körnézet aktiválásakor a hátsó VW emblémából fordul ki. A tizenkét hangszórós hifi kiválóan szól, az pedig már csak az a bizonyos hab a képzeletbeli tortán, hogy okostelefonunk segítségével akár a távolból is lekérdezhetjük az akkumulátor töltöttségi szintjét, illetve akár a klímát is elindíthatjuk ily módon.

©

+ : látványos GTE stílusjegyek, tisztán elektromos üzemmód, hibrid módban korrekt fogyasztás, dinamikus menettulajdonságok, többféle és személyre szabható töltési mód, zöld rendszámos előnyök.

: kis csomagtartó, nagyobb tömeg, néha bizonytalan váltó, magas ár.

A Volkswagen a széria 1973-as rajtja óta még sosem pakolt annyi high-techet egy Passatba, mint a GTE esetében, ráadásul a gyártónak ezt a feladatot elegáns, praktikus és sportos módon sikerült abszolválnia. A teljesen elektromos, hibrid és sport módban egyaránt használható Passat GTE talán csak két negatívummal rendelkezik: az egyik a megszokottnál kisebb csomagtartó, a másik pedig a magas ár.

A kocsi alapára 13,5 millió forint, de néhány extra kipipálásával könnyen elérhető a tesztautó 19,5 millió forintos árszintje is. Kérdés, hogy ennyi pénzt hányan hajlandóak kifizetni egy "népautóért", főleg akkor, ha hasonló összegért a még dinamikusabb és még kiforrottabb hibrid hajtással rendelkező, igaz kisebb méretű BMW 330e is hazavihető. Nyílt titok továbbá, hogy a GTE a rövidebb városi utakon érzi igazán elemében magát, a sokszor hosszabb távra igyekvők számára pedig még mindig a dízel a jobb, észszerűbb választás.

Korábbi autós tesztjeinket ide kattintva találja. Még több tesztért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Képeket posztolt Gulácsi Péter az újszülött kisfiáról

Képeket posztolt Gulácsi Péter az újszülött kisfiáról

1 év 8 hónap a józsefvárosi késes bringatolvajnak, akit videóra is vettek

1 év 8 hónap a józsefvárosi késes bringatolvajnak, akit videóra is vettek

Bagaméri is megirigyelné: villanyautó, amiből fagyit árulnak

Bagaméri is megirigyelné: villanyautó, amiből fagyit árulnak

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Lemondott az amerikai határőrizeti szerv feje

Lemondott az amerikai határőrizeti szerv feje

A tulajdonos szerint ellopták a kengurukat a budai hotelből, a rendőrség nem nyomoz

A tulajdonos szerint ellopták a kengurukat a budai hotelből, a rendőrség nem nyomoz