Ennyi volt? Máris eltörölhetik a harmadik rendszámot

Alig egy hónapja lehet igényelni, de a kormánypárti frakció most hülyeségnek nyilvánította a szürke rendszám alkalmazását.

  • hvg.hu hvg.hu
Ennyi volt? Máris eltörölhetik a harmadik rendszámot

Még tavaly októberben merült fel először, hogy az autókra egy harmadik, szürke rendszámot is el kellene helyezni akkor, ha a kocsival kerékpárt szállítanak. Ez komoly könnyebséget jelent a sofőröknek, hiszen korábban ha kerékpártartót szereltek a kocsi hátuljára, és az eltakarta a rendszámot, a hatályos jogszabályok szerint a rendszámot le kellett szerelni és a tartóhoz vagy a kerékpárokhoz rögzíteni, hogy az jól látható legyen.

A szürke rendszámmal viszont jóval életszerűbb lett az egész mizéria, hiszen ugyanazt a jelzést lehetett egy harmadik azonosítóval elhelyezni a kocsin, így szerelgetni sem kellett, és a jogszabályoknak is megfelelt a jármű. Április eleje óta már igényelhető is a harmadik rendszám, könnyen lehet azonban, hogy már nem sokáig – írja az InfoRádió.

kerekparauhaz

A beszámoló szerint ugyanis a Fidesz-frakció a törvény felülvizsgálatát kérte a kormánytól, így könnyen lehet, hogy hamarosan el is törlik a szürke rendszám alkalmazását, és minden visszatér a régi, szerelgetős kerékvágásba. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormánypárti képviselőcsoport "hülyeséggé nyilvánította" a harmadik rendszám alkalmazását.

Ha valóban eltörlik a nemrég megalkotott szabályt, akkor az több kérdést is felvet. Egyrészről nem tudni, mi lesz azokkal, akik korábban igényelték és meg is kapták: le kell-e szerelniük, vagy esetleg továbbra is használhatják-e azt. Ha pedig le kell szerelniük, visszakapják-e az államtól az (ezek szerint) feleslegesen befizetett 9570 forintjukat? (A rendszámtábla maga 5500 forint, a többi különböző jogcímek (nyilvántartásba vétel, szemle) miatt kell kifizetni.)

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.