Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ennek a hatalmas német luxusautónak a tulajdonosa vélhetően kipufogó-fetisiszta.
A dízelmotoros autók mostanság egyre kevésbé számítanak politikailag korrektnek, hiszen egyrészt túl vagyunk néhány dízelbotrányon, másrészt a gázolajos erőforrások csak igen drága fejlesztések árán képesek megfelelni az egyre szigorúbb környezetvédelmi normáknak.
1996-ban viszont még virágkorukat élték a dízelmotoros autók, és ebben az évben került gyártásba a W140-es sorozatú S-osztályos Mercedes S300 Turbo Diesel kivitele. Ennek motorházteteje alatt egy 3 literes turbódízel erőforrás található, mely 177 lóerős teljesítményt és 330 Nm-es nyomatékot állított elő, vagyis körülbelül annyit, amennyit ma már egy közel fele ekkora motorból is ki szoktak erőszakolni.
Az alábbi fotón is egy ilyen Mercedes látható, melynek tulajdonosa a jelek szerint olyannyira büszke dízelmotoros "bálnájára", hogy annak fekete füstjét nem kevesebb mint négy darab kipufogóvégen engedi szabadjára.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.