„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A mozgáskorlátozott parkolóhelyeket védi a KRESZ, van azonban egy másik parkolóhely-típus is, amely védelmének a KRESZ-ben lenne a helye.
Ha valaki jogosulatlanul áll be a mozgáskorlátozottak számára fenttartott parkolóhelyre, a hatóság 50 ezer forint helyszíni bírsággal, vagy 100 ezer forint pénzbírsággal büntetheti az illetőt. Nem véletlenül: a mozgáskorlátozott parkolóhely ugyanis szélesebb, mint az átlagos, hiszen a járművel utazó személynek az átlagosnál nagyobb helyre van szüksége a ki- és beszálláshoz. (Ennek ellenére persze így is van olyan, aki nem foglalkozik a pénzbírsággal, de a többség tiszteletben tartja, hogy ott nem állhat meg.)
Hasonló okok miatt találták ki a családosok számára kialakított parkolóhelyeket is. A kisgyermekes szülőknek szintén nagyobb hely kell, hogy a gyermeket, babakocsit ki tudják venni, vagy vissza tudják tenni az autóba. Arról nem is beszélve, hogy a kisebb gyerekek esetleg nekiüthetik az autó ajtaját a mellettük álló jármű oldalának, ami rengeteg kellemetlenséget okozhat mindenkinek.
Annak ellenére, hogy számukra ez óriási segítség, a mozgáskorlátozott parkolóhellyel ellentétben a nagycsaládos parkolóhelyet nem ismeri a KRESZ, így oda bárki beállhat. Hogy ezt ki teszi meg és ki nem, az csak az adott sofőr empátiáján múlik. Olvasónk, Márta kedden küldte el nekünk történetét, amely rámutatott, van, aki ezt nagyon nem veszi figyelembe.
A vita a családoknak kialakított parkolóhelyek védelméről időről időre fellángol, konkrét lépés azonban (egyelőre) még nem történt az ügyben – pedig úgy tűnik, szükség lenne rá. Persze minden bizonnyal akkor is lennének szabálytalanul odaálló autósok, ha a KRESZ védené a családos parkolóhelyeket, a mozgáskorlátozott parkolóhelyek esetében érvényben lévő bírságolás azonban elrettentő lehetne.
Bővebb véleményét itt is elmondhatja.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.