szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sofőr annak ellenére előzésbe kezdett, hogy látszott, nem fogja tudni befejezni a manővert.

Az egyik legfontosabb dolog, amit az autós iskolában megtanítanak a diákoknak az, hogy a szemből érkező járművek sebességét nem lehet jól megítélni. Mégis, vannak olyan sofőrök, akik – leginkább a hosszú, egyenes útszakaszokon – úgy gondolják, még belefér az előzés, és akkor is elindítják a manővert, amikor nagyon rizikós a helyzet.

Ez történt az alábbi esetben is, amikor is a szemből érkező személyautó sofőrje megpróbálta megelőzni az előtte haladó teherautókat. A konvoj előzése közben azonban kiderült, a vele szemben érkező járművek a gondoltnál gyorsabban közelednek, így az út szélére kellett húzódnia. Ott azonban a kocsi megcsúszott, ami először egy személyautót ütött ki, majd a teherautó oldalának csapódott.

Azt nem tudni, a balesetben ki mennyire sérült meg, de az tisztán látszik, hogy az egész helyzet elkerülhető lett volna, ha a sofőr egy kicsit türelmesebb.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!