Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nem csak a foci van a világon.
A türkmén állam első embere, Gurbanguly Berdimuhamedov legutóbb maga ellenőrizte a belügyminisztérium új autóinak teljesítményét. Egy rakás BMW-t vásároltak ugyanis, természetesen állami feladatok ellátására.
Az államfő egy BMW M3-ast választott kipróbálásra és kétséget kizáróan nem volt kezdő a volánnál. A hathengeres, 431 lóerős M3-assal szépen rajzolta a fánkokat. A helyi sajtó nem feledkezett meg arról sem megemlékezni, hogy az államfő még hivatásos versenyzők ellen is győzni tudott.
Mint látható, az elnök már az eseményre is egy komoly géppel érekezett, egy Mercedes-Benz G-osztályos terepjáróval.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.