Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A múlt héten derült ki, egyes gyártók majmokon végeztek kísérleteket a dízelgázokra, most kiderült, úgy tűnik, nem álltak meg itt.
Embereken is tesztelték a dízel üzemanyag füstjében található egyik gáz hatását egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére – számoltak be róla német lapok vasárnap este.
A Stuttgarter és a Süddeutsche Zeitung a szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport (EUGT) tanulmánya alapján számolt be az esetről, nem sokkal egy minapi leleplezés után, amely szerint 2014-ben majmokkal lélegeztették be egy dízelmotoros Volkswagen Beetle kipufogófüstjét.
A Volkswagen, a Daimler és a BMW által alapított, azóta már megszűnt EUGT a lapjelentések szerint rendelt egy tanulmányt "a nitrogén-dioxid (NO2) emberek általi rövid távú belélegzéséről" is valamikor 2012 és 2015 között. Az Aacheni Egyetemi Kórház egyik intézete akkoriban vizsgált ki 25 embert, miután néhány órán át különböző mennyiségű nitrogén-dioxidot lélegeztek be.
A múlt héten a The New York Times című amerikai lap közölt riportot egy amerikai kutatóintézetről, ahol tíz majmot zártak be egy légmentesen lezárt konténerbe, ahol rajzfilmeket nézettek velük, miközben egy Volkswagen gépjármű füstjét kellett belélegezniük.
Szombaton a Volkswagen és a Daimler cég is reagált a majomtesztben való érintettségük hírére. A VW meggyőződését fejezte ki, hogy "az akkortájt választott tudományos módszerek hibásak voltak" és "jobb lett volna egy ilyen kísérlettől már a kezdet kezdetén elállni". A Daimler pedig közölte, hogy belső vizsgálatot indított a történtek ügyében, amelyeket "fölöslegesnek és visszataszítónak" tartanak.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.