„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Megérkezett az M2 eddig készült legkeményebb verziója, az M4 motorjával szerelt M2 Competition.
Míg a normál M2 "csak" 370 lóerőt szabadít rá a hátsó kerekekre, addig az M2 Competition már 410 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet. Ez pedig annak az M4-ből érkezett 3 literes sorhatos motornak köszönhető, ami az eddigi 500 helyett immár 550 Nm-es nyomatékcsúccsal bír. Az Otto-részecskeszűrőnek köszönhetően a motor nem csak erős, hanem minden károsanyag-kibocsátási normának is megfelel.
A manuális váltó szerelmesei jó esetben 4,4 másodperc alatt tudhatják le a 0-100-as sprintet, DKG automataváltóval pedig ugyanez akár 4,2 másodperc alatt is abszolválható. A végsebesség 280 km/h, már amennyiben megrendeljük az opcionális M Driver csomagot. Különben "csak" 250 km/h.
Az alapmodellétől eltérő veséket kapott újdonság kapcsán említést érdemel többek közt a módosított kormány, az áthangolt differenciálmű, a dedikált üzemmódváltó gomb, az adaptív sporkipufogó, a 19 colos kerekek, illetve a kiváló oldaltartású sportülések.
A forgalmazás nyár végén kezdődik meg, a németországi alapár 70 ezer euró (21,8 millió forint) magasságában fog alakulni.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.