Nem tudta kinyitni belülről autója ajtajait, ablakait, a rendőrök megmentették

A különös esetről a rendőrség számolt be.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem tudta kinyitni belülről autója ajtajait, ablakait, a rendőrök megmentették

Telefonon kért segítséget a rendőrségtől délben Nagymaros térségéből egy nő, aki elmondása szerint autójában tartózkodott, amelynek utastere átforrósodott, és az ajtókat belülről nem tudta kinyitni. Bejelentése szerint rosszul érezte magát, levegőt is alig kapott már, valamint az autó típusát is közölte a rendőrökkel.

A térségben szolgálatot ellátó állomány haladéktalanul megkezdte a hölgy és járműve felkutatását. A Verőcei Rendőrőrs járőrei rövid idő elteltével Verőce belterületén megtalálták az autót, amelynek ajtajai zárva voltak, így az egyik rendőr betörte az autó ablakát, majd kisegítették a hölgyet a forró utastérből.

A bajba jutott nőt haladéktalanul ivóvízzel kínálták és intézkedtek orvosi ellátására. A mentőszolgálat munkatársai ezek után kórházba vitték a hölgyet.  

A rendőrség híre arra nem tér ki, hogy fordulhatott elő, hogy valaki nem tudja kinyitni egy kocsi ajtajait belülről.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.