Nemrégiben írtunk arról, hogy egy kis osztrák gyártó, a Milan Automotive egy a Bugattik és Koenigseggek riválisának szánt hipersportkocsival rukkolt elő. Az 1325 lóerős négyturbós V8-as motorral szerelt Milan Red kevesebb mint 2,5 másodperc alatt lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra, és a 0-300-as sprint is alig 10 másodperc alatt megoldható vele.
Milan
A közel 650 millió forintos újdonságból mindössze 99 példány fog készülni és 18 darabot már meg is rendeltek ebből a mennyiségből. A 400 km/h-nál nagyobb végsebességű hiperautó első működőképes prototípusát várhatóan 2019 januárjában lehet majd megtekinteni a Bécsi Autószalonon, és nem sokkal ezt követően az első példányokat is leszállítják majd a vevőknek.
A Milan Red a főszereplője az alábbi videónak, melyen egy sajnos még teljesen lesötétített ablakú autó vehető szemügyre.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.
Az SUV-k ma már annyira sokfélék, hogy az ellenük vagy mellettük szóló előítéletek aligha általános érvényűek. Adhatók viszont praktikus vásárlási tanácsok.