Az osztrákok berúgják az autót: 1300+ lóerős Bugatti-verő kocsi a szomszédból

Elképesztő gyorsulással és 400 km/h feletti végsebességgel kecsegtet a sógorék vadonatúj hipersportkocsija.

  • hvg.hu hvg.hu
Az osztrákok berúgják az autót: 1300+ lóerős Bugatti-verő kocsi a szomszédból

Ausztriáról sok minden eszünkbe juthat, de a mindent verő közúti hipersportkocsik nem annyira. Ez azonban hamarosan könnyen megváltozhat, ugyanis egy kis osztrák cég, a Milan Automotive előrukkolt egy a Bugattik és Koenigseggek ellen harcba küldendő új járgánnyal. Ami konkrétan így mutat:

Milan

A keresztségben Milan Red nevet kapott újdonságban egy 6,2 literes V8-as benzinmotor található, melyre a biztonság kedvéért négy darab turbófeltöltőt pakoltak. A végeredmény 1325 lóerő és 1400 Nm, ami érdekes módon nem mind a négy, hanem csak a hátsó két kerékre érkezik meg, még pedig egy hétsebességes duplakuplungos automataváltón keresztül.

Milan

A 4,74 méter hosszú, illetve 1,19 méter magas közúti torpedó alig 1,3 tonnát nyom a mérlegen. Ennek megfelelően mindössze 2,47 másodperc alatt letudható vele a 0-100-as sprint. A 0-200-as, illetve 0-300-as gyorsulás 5,46, illetve 9,98 másodpercig tart, ami nagyon komoly teljesítménynek számít.

Milan

A gyors megállásról 390-380 milliméteres Brembo kerámiafékek, illetve a légfékként is működő hátsó szárny gondoskodik. A karbonszálas utascellával, illetve 20-21 colos kerekekkel rendelkező Milan Redből mindössze 99 példányt terveznek legyártani, az árcédulán pedig 2 millió eurós (645 millió forint) összeg olvasható.

Milan

Nem Ausztria egyébként az egyetlen szomszédunk, ahol hipersportkocsik készülnek. Horvátországban található a Rimac, melynek 1900+ lóerős és 2300 Nm nyomatékű legújabb elektromos sportkocsija 1,85 másodperc alatt gyorsul állóhelyzetből 100-as tempóra. És osztrák társához hasonlóan 2 millió euróba kerül.

Milan

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.