A
Genfi Autószalonon debütált a
Koenigsegg legújabb hiperautója, a maga a cégalapító Christian von Koenigsegg által lepelezett Jesko. A tulajdonos édesapja nevét kapott sportkocsi az ígéretek szerint az első olyan személyautó, mellyel nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is el lehet érni a 480 km/h-s végsebességet.
Igaz ehhez a Genfben láthatónál szerényebb méretű, kisebb légellenállású hátsó szárnyat kell majd szerelni az autóra. A bumeráng formájú szárny 275 km/h sebességnél 1 tonnányi leszorítóerőt produkál, vagyis 40 százalékkal többet, mint a korábbi Agera RS modell, ami egyébként 458 km/h-val egyelőre még a világ leggyorsabb autója.
Az 5 literes lökettérfogatú, alig 189 kilogramm tömegű, biturbó V8-as benzinmotor 1600 lóerős teljesítményt képes leadni, legnagyobb nyomatéka pedig 1500 Nm. Ehhez E85-öt kell tankolni a kocsiba, normál benzinnel "csak" 1280 lóerőt kapunk. Érdekesség, hogy az erőforrás egészen 8500-ig forgatható.
Vadonatúj fejlesztés a "Light Speed" nevet kapott kilencfokozatú automataváltó, melyel minden korábbinál gyorsabban lehet váltani. Például hetedikből akár rögtön negyedikbe.
Az egyelőre ismeretlen árú Koenigsegg Jesko tömege mindössze 1320 kilogramm. Hazánkban jelenleg egyébként minimum egy Koenigsegg található, mely kocsiba nemrégiben sikerült beülnünk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.