Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A sofőr nem adott elsőbbséget, elsodorta őket.
Még augusztus 2-án történt baleset az ózdi Zrínyi úton, ahol egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget két, az áthaladást már megkezdő gyalogos számára, és elsodorta őket.
A két gyalogos – egy házaspár – az ütközés után a földre esett, amelynek következtében megsérültek.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a gépjárművet vezető, 75 éves, helyi férfival szemben közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.