Még nagyobb budapesti területen bérelhetők a GreenGo kocsik

A bővítés érinti Wekerletelepet, Csillaghegy és Alberfalva egyes részeit, illetve ezentúl a KÖKI Terminálig használhatják az autókat a sofőrök.

  • MTI MTI
Még nagyobb budapesti területen bérelhetők a GreenGo kocsik

Mintegy 8 négyzetkilométerrel bővítette autómegosztó szolgáltatási zónáját Budapesten a GreenGo Car Europe Kft. – közölte a társaság pénteken.

A tájékoztatás szerint a bővítés érinti egyebek közt Csillaghegy, Albertfalva és Virányos egyes részeit, Wekerletelepet, és ezentúl a KÖKI Terminálig használhatják az autót az ügyfelek.

A közleményben megemlítették még példaként a főváros II. kerületét, ahol kitolták a zónahatárt a Budakeszi úton, a XI. kerületet, a XIX. kerületet. A IV. kerületben a Megyeri-Váci-Fóti utak által határolt területet is bevonták a szolgáltatásba.

A GreenGo bérelhető autókat csak a szolgáltatási zónának nevezett területen lehet felvenni és letenni (vagyis a bérlést az applikáció segítségével elkezdeni és lezárni). A kocsikkal autózás közben el lehet hagyni a zónát, sőt parkolni is lehet vele azon kívül (ilyenkor tovább ketyeg a bérleti percdíj), de végül vissza kell térni mindig a szolgáltatási zónába.

(null)

(null)

A GreenGo 2016 novemberében indult budapesti autómegosztó szolgáltatás, kizárólag elektromos flottát működtet. A 318 autóból álló flotta percalapon bérelhető, amelyet a felhasználók egy mobilapplikáción keresztül tudnak intézni. A cég 2020 februárjában elérhetővé tette szolgáltatását Prágában is.

A nyilvános cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Kft. 2020. évi értékesítési nettó árbevétele 553,4 millió forint volt az előző évi 426 millió forint után.