Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A különleges kabrióval akár 350 km/h-s sebesség is elérhető.
A Porsche tavaly márciusban leplezte le a három éve debütált 911-es széria eddigi legerősebb változatát, a Turbo S-t. Ennek 3,8 literes 6 hengeres biturbó boxermotorja 650 lóerős teljesítményt, illetve 800 Nm-t ad le a négy kerékre, ami 2,7 másodperces 0-100-as, illetve 8,9 másodperces 0–200-as szintidőt tesz lehetővé.
A Techart azonban azokra is gondol, akik esetleg elégedetlenek a 911 Turbo S produkciójával. Nekik készült az alábbi képeken látható tuningolt kabrió változat, melynek motorja nem kevesebb, mint 800 lóerős teljesítményű, illetve 950 Nm nyomatékú.
A 0-100-as szintidő egyelőre ismeretlen, azt viszont már tudni lehet, hogy a végsebesség 330-ról 350 km/h-ra emelkedett.
A 20-21 colos kerekekkel szerelt Techart GTstreet R Cabriolet 2,5 centiméteres ültetést és egyedi aerodinamikai csomagot kapott.
A 251 170 eurós (90,2 millió forint) alapárú 911 Turbo S Cabriolet átalakításért alaphangon 73 000 eurót (26,2 millió forint) kell fizetni, a 1987-ben alapított tuningcég maximum 87 ilyen autót fog készíteni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.