Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
A drágulás az inflációnál sokkal nagyobb mértékű.
Az autógyártók az elmúlt 8 évben közel a duplájára emelték az alkatrészek árait – derül ki egy friss jelentésből. A német biztosítókat magába tömörítő GDV (Gesamtverbands der deutschen Versicherungswirtschaft) szövetség arról számolt be, hogy 2013 óta átlagosan mintegy 44 százalékkal emelkedtek az autóalkatrészek árai. Viszonyításképp, ezen időszakban Németországban 13 százalékos inflációt jegyeztek fel.
A közelmúltban a hűtőrács ára emelkedett a legnagyobb ütemben: idén augusztus végén 9 százalékkal kellett többet fizetni egy ilyen elemért, mint egy évvel korábban. Az elmúlt 12 hónapban átlagosan 6 százalékkal emelkedtek az árak.
2013 óta a hátsó lámpák átlagosan mintegy 67 százalékkal drágultak meg, a csomagtérajtók esetében pedig körülbelül 60 százalékos áremelkedésnek lehetünk tanúi.
A GDV szerint sok alkatrész esetében kvázi monopol helyzetben vannak az autógyártók, vagyis az autósok és a szervizek csak a gyártótól származó termékeket vásárolhatják meg, és a piacon nincs igazi szabad verseny. Ezenkívül egyes alapanyagok árának növekedése is az alkatrész árak jelentős emelkedéséhez vezetett.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.