A felvételen egy teljes Szeged-Hódmezővásárhely út látható.
hvg.hu
November végén adták a rögtön leállásokkal és késésekkel indult, Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-traint, vagyis a városon belül villamosként, a városok között pedig vonatként közlekedő járművet.
A szerelvényt belülről a hvg.hu is megmutatta, ám nemrég megjelent egy másik felvétel, amin már a vezetőfülkét is megleshetik az érdeklődők:
A feltöltő Trainspot Hungary szerint a videó Szeged vasútállomásról indul és Hódmezővásárhely vasútállomásig tart. „Fontos, hogy a vezetőálláson való tartózkodásomhoz minden engedélyem megvolt” – hívta fel a figyelmet a készítő.
Kedden délelőtt a Szeged pályaudvaron vártuk, hogy befusson az utastájékoztató táblán is folyamatosan ígért tram-train. Egy óra várakozást követően egy netes keresés után derült ki, hogy ez mostanában nem fog megtörténni. Kipróbáltuk a Szeged és Hódmezővásárhely belvárosait összekötő járművet, amely megállóinak listája ugyan már a második napon borult, de azért tényleg nagy élmény utazni rajta.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.