Videót töltöttek fel a Youtube-ra a Zala megyei rendőrök, akik egy drón segítségével igyekeztek a körmükre nézni a szabálysértések elkövetőinek:
A zalai rendőrök eljárása korántsem nevezhető forradalminak, inkább csak haladnak a korral, hiszen nem ez az első olyan videó, ami a rendőrségi drónok munkájáról készült. Például májusban egy illegális hulladéklerakó-helyet figyeltek meg Ercsiben, és egészen véletlenül így lett meg egy rablásért körözött férfi, aki a rendőrök láttán futásnak eredt, de a drón elől nem tudott elbújni. Még januárban tartottak a zalai kollégáikhoz hasonló drónos forgalomfigyelést a hevesi rendőrök, tavaly szeptemberben a veszprémiek, tavalyelőtt novemberben pedig a somogyiak.Videón, ahogy drónnal vadásznak szabálysértőkre a zalai rendőrök
Most már nem csak a lézeres sebességmérőtől, meg a kihelyezett kameráktól kell rettegniük a közlekedési szabályokat rugalmasabban értelmezőknek.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Magyar Pétert a hétfői baklövésére emlékeztető plakát várta Nagykanizsán
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.