Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A sportkombival adott esetben akár bőven 300 km/h feletti tempót is el lehet érni.
A napokban részletesen bemutattuk a BMW első kombi M3-asát, a sokáig titkolt és egyetlen példányban készült E46-os prototípust, mely 2000-ben látta meg a napvilágot, azonban az első sorozatgyártású M3 Touringra egészen 2022-ig várnunk kellett.
A 34,4 millió forintos alapárú M3 Competition M xDrive Touring 3 literes 6 hengeres biturbó benzinmotorja 510 lóerős, illetve 650 Nm-es produkciót ad elő, ami 3,6 másodperces 0–100-as sprintet, illetve 250–280 km/h végsebességet tesz lehetővé.
A G-Power azokra is gondol, akik ennél kicsit potensebb M3 kombit állítanának be a garázsukba, számukra készült ez az új tuningverzió:
A teljesítmény 720 lóerőre nőtt, a csúcsnyomaték pedig eléri a 850 Nm-t, így nem csoda, hogy az újdonsággal akár 320 km/h-val is hasíthatunk az Autobahnon.
A hangos sportkipufogót és ültetett futóművet kapott sportkombi elöl 285/30 R20-as, hátul 295/25 R21-es Michelin sportgumikon gördül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.