Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Bemutatkozott a valaha készült legerősebb belső égésű motoros Cadillac limitált szériás legújabb változata.
A Cadillac 20 évvel ezelőtt mutatta be első V-sorozatú sportos modelljét, és ezt megünnepelendő most egy jubileumi új Escalade V érkezett.
Az Escalade 20th Anniversary V-Series a 2011-ben debütált második generációs CTS-V Black Diamond Tricoat fényezését kapta meg.
A hűtőrács mellett egy a 20 éves jubileumra emlékeztető logóra lehetünk figyelmesek, a műszerfali kijelzők új grafikát kaptak, az okosfényszórók pedig egyedi animált logót vetítenek a kocsi elé a motor indításakor.
A 2,9 tonnás monstrum mozgatásáról egy 6,2 literes kompresszoros V8-as benzinmotor gondoskodik, mely egy tízfokozatú automata váltón keresztül küldi el 690 lóerős teljesítményét, illetve 885 Nm-es nyomatékát a négy kerékre.
A 0-ról 100-ra 4,5 másodperc alatt katapultáló, 22 colos kerekeken gördülő újdonság 12,74 másodperc alatt tudja le a negyedmérföldes gyorsulást.
A nem kevesebb, mint 36 hangszórót felvonultató, adaptív légrugós Escalade-V amerikai alapára 149 990 dollár (52,8 millió forint).
A Cadillac nemrégiben mutatta be az Escalade első elektromos verzióját, mely 760 lóerős és 3,8 tonnás zöld rendszámos SUV akkumulátora több mint 7 Dacia Springhez elegendő lenne.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.