Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Komolyan kéne venni a táblákat – mondja egy vezetéstechnikai oktató.
Kis híján komolyabb balesetbe torkollott egy szabálytalan manőver az M3-as autópályán Gödöllő közelében, ahol egy nagy sebességgel haladó autós figyelmen kívül hagyta a jó előre jelzett sávelhúzást, és letarolta a terelőbójákat.
A sofőr csak az utolsó pillanatban próbált fékezni, de már nem tudta elkerülni az ütközést. Az esetről videó is készült, amely jól mutatja, mennyire kevés ideje maradt reagálni. A Tények beszámolója szerint hasonló figyelmetlenség korábban az M7-esen is történt, amikor többen behajtottak egy építési területre, és csak forgalommal szemben tudtak kiszabadulni.
Csörgő László vezetéstechnikai szakértő szerint az ilyen balesetek hátterében szinte mindig a figyelmetlenség és a késedelmes reakció áll. Mint mondta: nem véletlen, hogy a terelések előtt időben figyelmeztető táblákat és lassító szakaszokat helyeznek ki. Ezek betartása nemcsak a sofőrök, hanem a körülöttük közlekedők biztonsága miatt is kulcsfontosságú.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.