Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Budapest Közút elismerte, nem jó a jelenlegi gyakorlat, hogy a karbantartási munkák előtt nem egyeztetnek a kerületekkel.
Néhány napja elkezdődött a nagy forgalmú Mozaik utcai felüljáró karbantartása és aszfaltozása, a közelben lévő és szintén nagy felújításon áteső Flórián téri felüljáró munkálatai mellett. A felújítás idejére a Mozaik utcai felüljárónál is ideiglenes forgalmi rendet vezettek be, ami tovább terheli a környék forgalmát. A Szentendrei úton irányonként két sávot biztosítanak, a belváros felé haladó BKK-járatok haladását pedig buszsáv segíti.
Az önkormányzat szerint ráadásul a Mozaik utcai felüljáró felújításáról semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak. Szerintük a két felüljáró egyidejű forgalomkorlátozása ellehetetleníti a kerület és az agglomeráció közlekedését, és kérték a Mozaik utcai projekt leállítását.
A Budapest Közút a HVG-nek elismerte a Mozaik utcai beruházással kapcsolatban: bár korábban karbantartási munkák előtt elég volt egy héttel jelezni a kerületek felé, a mostani helyzet megmutatta, hogy a gyakorlat elavult. Változást ígértek: a jövőben a kerületi önkormányzatokkal közösen, azok igényeihez igazodó tájékoztatási rendet alakítanak ki.
Jelezték azonban azt is, hogy a kivitelezést tudatosan a nyári iskolaszünet idejére időzítették, amikor kisebb a forgalom, és a párhuzamosan zajló Flórián téri felüljáró-felújítás miatt egyébként is csökkent terhelésű a környék.
A torlódások várható hatásait előzetesen modellezték, és úgy számolnak, hogy a csúcsidőszakokon kívül csak minimális fennakadásra kell számítani. A lakossági visszajelzések és a forgalmi adatok alapján ugyanakkor nem zárták ki a kisebb forgalomtechnikai módosításokat sem.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.