Így változik a közlekedés a Flórián téri felújítás miatt – térképen mutatjuk
Hamarosan elindul a nagyszabású munka, amelynek első üteme őszig tart majd.
Még sok feladat van hátra a felújítás jövő évi befejezéséig.
A Flórián téri felüljárók felújítása folyamatosan és az előzetes ütemtervnek megfelelően zajlik – tudatta a HVG-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Március 1-jén kezdődött el a Flórián téri felüljárók felújítása, az őszig tartó első ütem első lépéseként lezárták a déli hidat. A BKK legfrissebb közleményéből kiderül, hogy a kivitelező szakemberek a lezárás óta főként bontási munkákat végeznek:
A marási munkák után láthatóvá váltak a vasbeton pályalemez hibái. A tönkrement szigetelésen átfolyó, sóval szennyezett víz több helyen károsította a pályalemezt, ezeken a helyeken a felső vasak is megrozsdásodtak. A szakemberek még vizsgálják, hogy milyen javításokra lesz szükség.
A Flórián téri felüljárókat legutóbb 2002–2003-ban újították fel, a mostani munkálatok pedig várhatóan 2026 tavaszáig tartanak majd. Arról, hogy az építkezés miatt, hogyan változik meg a közlekedés a fővárosban, innen tájékozódhatnak részletesebben:
Hamarosan elindul a nagyszabású munka, amelynek első üteme őszig tart majd.
A nyitókép március elsején készült. Forrás: BKK/Nyirő Simon
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.